Tiltakozik a gyógyszertári ügyeleti időpontok módosítása ellen a Magyar Kétfarkú Kutya Párt választókerületi koordinátora. Aláírást gyűjtenek, abban bíznak, hogy meg tudják változtatni a hatóság döntését.
A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ felülvizsgálta az eddigi rendszert és módosította az időpontokat, ennek eredményeként 2024. július elsejétől változott a gyógyszertári ügyelet rendje városunkban. A döntést egy hosszú adatgyűjtési időszak előzte meg, mely a város 2023-as egész éves ügyeleti forgalmát részletesen elemezte. A négy hónapos próbaüzem alatt nem merült fel panasz a lakosság részéről, ezért ősszel jogerőssé vált a hatóság határozata. Az elmúlt napokban a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Ózd közösségi oldalán kifogásolta a kialakult helyzetet és lépéseket tettek az ügyben.
„Rendkívül elszomorító és ez az pont amikor azt gondoljuk, hogy meg kell állítani és valamit tenni kell. Jelen pillanatban elindítottunk egy petíciót ebben az ügyben. Megosztottuk a Facebook oldalunkon is, ott nyugodtan fel lehet jönni, fel lehet iratkozni. Az a helyzet, hogy a gyógyszerészeti hatóságnál egy kérvényt nyújtottak be egy fél évvel ezelőtt a helyi gyógyszertárak, hogy nem rentábilis ennek az éjszakai ügyeletnek a fenntartása. Mi azt gondoljuk nem az a lényeg, hogy rentábilis, vagyis kifizetődő legyen valami, hanem, hogy legyen elérhető a városban ez a szolgáltatás, mert mindannyiunk egészsége érdekében ez egy rendkívül fontos dolog” - mondta Gyurgyák Tamás, a Magyar Kétfarú Kutya Párt választókerületi koordinátora.
Gyurgyák Tamás hozzátette a petíció alapján újabb kérvényt nyújtanak be és bíznak a pozitív változásban. 2023-ban átalakult az orvosi ügyeleti rendszer, ehhez igazodott a idén a gyógyszertári ügyelet is. Jelenleg a képernyőn is olvasható időpontok a mérvadóak, amelyeket úgy határoztak meg, hogy a házi orvosi ügyelet este tíz órai zárása után még fél óráig ki tudják váltani receptjeiket a páciensek. Este tíz után az Országos Mentőszolgálat munkatársai járnak el saját hatáskörben, vagy kórházba irányítással, szállítással. Itt is írhatnak fel készítményt, de mivel az elsődleges ellátást már megkapta a beteg, elvileg ráér a kiváltással reggel. Ezt mondja Dr. Szűcs Tamás szakgyógyszerész.
„Az az eredmény született, hogy este tíz óra és reggel nyolc óra között a sürgősnek minősített receptek részaránya egy százalék alatti. Konkrétan 0,45 százalék, ami a gyakorlatba lefordítva azt jelenti, hogy tíz naponta egy sürgősnek minősített recept jelentkezett a gyógyszertári ügyeletek ezen időszakában. Ezekből a receptekből is életmentő, illetve tartós egészségkárosodást megelőző gyógyszer egyetlen egy sem volt” - nyilatkozta dr. Szűcs Tamás, gyógyszertárvezető.
A szakember hangsúlyozta azt is, hogy bízik az emberek felelősségtudatában, felkészültségében, az otthoni házipatika feltöltésében pedig számíthat rájuk a lakosság. Az ügyeletes gyógyszertárak beosztása továbbra is elérhető az ozd.hu weboldalon a város menüpontra kattintva.