Filmbe illő jelenetek
Város
2021. nov. 4.

Filmbe illő jelenetek

Rejtett padláshelyiségben találtak meg és fogtak el egy körözött férfit a rendőrség munkatársai. Az akció során az egyenruhásoknak két nagy testű kutya eszén is túl kellett járniuk.

Filmbe illő akcióban vettek részt az Ózdi Rendőrkapitányság munkatársai. A járőrök 2021. november 2-án 1 óra 35 perckor jelentek meg egy helyi családi háznál, mivel információjuk szerint egy, a Miskolci Törvényszék által kibocsátott elfogatóparanccsal keresett férfi tartózkodik a lakásban. Kopogtatásukra egy nő nyitott ajtót, aki tagadta, hogy a keresett személy ott lenne. Ekkor a rendőrök átvizsgálták az ingatlant, és ennek során az egyik folyosón egy, a fal színére festett ajtóra bukkantak, amely mögött folyosó húzódott.

„Garázdaság bűncselekmény miatt volt körözés kiadva egy helyi férfivel szemben. Kollégáim a lakásán ezt a férfit elfogták. A padláson volt kialakítva neki egy rejtekhely. Míg a rendőrök oda feljutottak, addig kettő darab nagy testű kutyán kellett magukat átverekedniük. Ezt követően értek célt, és így tudták elfogni ezt a férfit” - mondta Kiss Tamás, az Ózdi Rendőrkapitányság hivatalvezetője.

A tettest egyébként az ágya alá bújva, rongyokkal eltakarva találták meg. Ezt követően az Ózdi Rendőrkapitányságra, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézménybe szállították el.

A rendőrség munkatársai minden állampolgárt arra kérnek, hogy amennyiben tudomásukra jut olyan személy holléte, aki ellen elfogatóparancs van érvényben, mihamarabb értesítse a hatóságokat személyesen a kapitányságon vagy az ingyenesen hívható telefontanú vonalon.

A Telefontanú Program Magyarországon 2001. január 15-én kezdte meg működését az Országos Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési és Esélyegyenlőségi Osztály szervezetén belül. A 06-80-555-111-es ingyenes zöldszámon a nap 24 órájában fogadják a Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai a névtelen bejelentéseket.