Győzelemmel kezdődött a bajnokság az ÓAM-Ózdi KKFT-nek

Győzelemmel kezdődött az NB II-es bajnokság az ÓAM-Ózdi KKFT-nek. A Váci FKA gárdáját fogadták hétvégén a Marosi István Városi Sportcsarnokban.

A 2024/25-ös NB II-es bajnokság első fordulójában a Váci FKA gárdáját fogadta az ÓAM-Ózdi KKFT. Az első találatot a hazai csapat szerezte, de nem kellett sokat várni az egyenlítésre. A találkozó elején fej-fej mellett haladtak, a mieink azonban a tizenötödik percben átvették a vezetést és egyre nagyobb előnyre tettek szert. A különbséget a félidő végéig tudták tartani, így két gólos vezetéssel, 16:14-es állással mentek pihenőre. A második játékrészben a különbséget még tovább növelte az Ózd. A vendégek próbáltak feljönni, de két-három gól mindig elválasztotta őket. A megszerzett előnyt jól tartották a mieink, egészen a találkozó végéig sikerült távol tartani a váciakat, így itthon tartották a pontokat. Végeredmény: ÓAM-Ózdi KKFT – Váci FKA: 35-31.

„Egyrészt a Vác az tényleg kimondottan jó erőből áll, másrészt pedig igen csak el vagyunk szokva a győzelemtől, úgyhogy tudtuk, hogy nehéz lesz. Igazából teljesen új csapatunk van, egész nyáron ezen dolgoztunk, majdnem minden nap taktikai edzések voltak az erőfejlesztés és az egyéb technikai dolgok mellett. Még hosszú az út, még nem az a játékkép, amit igazán szeretnék, de ma nagyon egységesek voltunk és azt gondolom, hogy ez elengedhetetlen volt a sikerhez” - értékelt Zelei Boton, az ÓAM-Ózdi KKFT vezetőedzője.

A mieink tehát március után először itthon tartották a két pontot. A Vác edzője azt mondja, erős meccsre számítottak. Volt több játékosa, aki nem hozta azt a formát, amit várt tőle.

„Mindenképpen egy szoros mérkőzésre, kemény, fizikális mérkőzésre számítottunk, ami végül is be is igazolódott. Tudjuk, hogy tavaly még egyel magasabb osztályban játszott az Ózd. Kimondva, kimondatlanul az a céljuk, hogy feljussanak vissza NB I/B-be. Idegen környezetben, kemény fizikális összecsapásra számítottunk és ez be is igazolódott” - mondta Miklián Dávid, a Váci FKA vezetőedzője.

Az ózdiak a következő két fordulót idegenben vívják majd. A hazai közönség legközelebb október hatodikán láthatja majd őket. Akkor a Szalézi-Kolorcity Kazincbarcika gárdáját fogadják majd a Marosiban.

(forrás)