Tábort szervezett az Ózdi Kézilabda Club. A mostani turnusra tizenegy kisgyermek jelentkezett. Különböző feladatokkal és programokkal várták a fiatalokat egy hét alatt.
Lelkesen pattogtatták a labdát a gyerekek a Marosi István Városi Sportcsarnokban. Elstartolt ugyanis az Ózdi Kézilabda Club egyhetes táborának második turnusa, ahová tizenegy fiatal jelentkezett. Ők a hat és tizenkét év közötti korosztályt képviselik. Idén kevesebben vettek részt a napközis táborban mint tavaly, a kicsik azonban így könnyebben összeszoktak.
„Ez a tábor most olyan szempontból különleges, hogy már első nap szépen összedolgoztak a gyerekek. Jó, már előzetesen ismerték egymást, azt be kell hogy valljuk, tehát a legtöbben ismerték egymást, de olyan szinten összekovácsolódtak már tegnap az első napon, hogy csak így néztünk, hogy ez tök jó és teljes mértékben együtt tudtak dolgozni, meg teljes mértékben fel tudták venni egymásnak a ritmusát. Úgyhogy ennek nagyon örültünk” - mondta Miller Barbara, az Ózdi Kézilabda Club koordinátora.
A táborban a fiatalok reggel nyolctól délután négyig vehettek részt, több nevelő és edző foglalkozott velük. A programok fő helyszíne a Marosi István Városi Sportcsarnok volt, ahol a játékos feladatoké volt a főszerep. Minden résztvevőnek más-más miatt tetszik a program.
„Nekem az tetszik ebbe a táborba, hogy kézilabdázhatok és lettek új barátaim” - nyilatkozta Kovács Bella Eliza.
„Kézizek, meg nagyon szeretem pattogtatni a labdát. Meg úgy szeretek játszani a többiekkel” - emelte ki Kassai Léna.
„Hát nagyon tetszik, jó. Reggel kiszoktunk menni a stadionhoz futni, nagyon jó szokott lenni” - fogalmazott Tornai Zara.
A benti feladatok mellett számos érdekes elfoglaltsággal és programmal is készülnek a kicsik számára. A napokban egy szilvásváradi kirándulással, valamint a tűzoltóságon tett látogatással is meglepik a gyerekeket. Az Ózdi Kézilabda Club jövőbeni tervei között szerepel, hogy a következő nyáron is szerveznek kézilabdatábort.