48 órán keresztül küzdenek a horgászok

Elstartolt a XV. Pontykalózok Pontyfogó Találkozó az ózdi tavon. Tizenöt csapat foglalta el a kisorsolt helyét a parton. A verseny negyvennyolc órán keresztül tart majd.

Dudaszóval kezdődött a XV. Pontykalózok Pontyfogó Találkozó – Borbás Tibor Emlékverseny az Ózdi Horgásztónál. A versenyzőknek negyvennyolc órájuk van, hogy minél nagyobb legyen az összfogásuk súlya. Tizenöt csapat foglalta el helyét a tóparton.

„Elkapják a halakat és közben csinálják még a halkaját. Mi közben eszünk szilvát és meg tudjuk nézni ott a kacsákat” - nyilatkozta Erdei Lia.

A csapatokban tehát mindenkinek jut feladat. Etetnek, fárasztanak, szákolnak. Tavasszal elég sokat változtak a szabályok. A hét legnagyobb hal súlyát számolták a végeredménybe, most azonban ezen a baráti kupán visszatértek az összfogásos rangsoroláshoz.

„Ahogy haladtunk előre a versenyek történetében, egyre jobban odafigyeltek, egyre komolyabb lett a verseny. Elég sokan sokat készülnek előtte. Van, aki már egy hónappal hamarabb nekilát az apróságok beszerzésének, illetve a taktika felvázolásának, ami nyolcvan százalékban borulni fog, amikor elkezdődik a verseny, de így legalább izgalmasabb és a jó horgásznak az a lényege, hogy minél hamarabb felismerje azt a szituációt, amit az adott szektorból ki lehet hozni és ki is tudja hozni” - fogalmazott Egyed Richárd, szervező.

Vannak új csapatok is, de a legtöbben már visszatérő versenyzők. Mindenkinek megvan az oka, miért szereti ezeket a megmérettetéseket.

„Elsősorban a horgászat szeretete, meg nyilván itt a társaság, mert mindannyian egy nagy baráti társaság vagyunk itt, és nagyon jó hangulatú verseny van minden évben, ez vonz ide vissza minket minden évben” - emelte ki Sike László, versenyző.

A horgászok figyelnek a halak állapotára is. Nyáron sűrűbben mérlegelnek, hogy ne töltsenek sok időt a pontyzsákban, illetve le is fertőtlenítik az állatokat a visszaengedés előtt.

„Miskolciak vagyunk, nekünk egy kicsit messze van, de szeretünk ide járni, mert nagyon baráti a légkör, szimpatikus a tó, szép halak vannak benne, nekünk ez bevált” - mondta Ujvári Gábor, versenyző.

Az érvényben lévő szabályok szerint vasárnap délben zárul a viadal.

(forrás)