Két pont

Megszerezte szezonbéli első győzelmét az ÓAM-Ózdi KC felnőtt együttese. A mieink a Mezőkövesdi KC-t fogadták. A mérkőzés során sokáig a vendégeknek állt a zászló.

A Mezőkövesdi KC együttesét látta vendégül az ÓAM-Ózdi KC felnőtt csapata az NB I/B keleti csoportjának 6. fordulójában. Kovács László találatával indult az összecsapás, amivel meg is adta az alaphangot az estének. Ezt követően az első bő negyedórában a fehér mezes hazaiak vezettek a pirosban játszó vendégek előtt. Sajnos több támadásunkba is csúszott hiba, valamint a szerencse sem állt az oldalunkon ekkor. Ritmust váltott a Mezőkövesd és átvették az irányítást. Már néggyel is vezettek, ám a szünet előtt találtunk két gólt, így 11-13-as MKC vezetésnél mentek pihenőre a felek.

A második játékrészben tartotta a két-három gólos előnyt a Mezőkövesd, ám érezhető volt, hogy feljövőben vannak az ózdi srácok. Az 53. percben sikerült is egyenlíteni, és a lélektani előny már nálunk volt. Fél perccel a vége előtt megszereztük a vezetést, és már nem is engedtük ki a kezünkből, ezzel megszereztük az első győzelmünket az idényben.

„Egy szót nem szólhattunk volna, ha mínusz öttel vagy hattal megyünk be a szünetre. Szerencsénk volt az első félidő végén, mert vissza tudtunk kicsit kapaszkodni a meccsbe. A második félidőben nagyot küzdöttünk, nyilván akkor már szerencsénk is volt. Nagyon rosszul játszottunk, a békési mellett most volt a legrosszabb mérkőzésünket. Nyilván ez növeli a két pont értékét. Ilyen rossz játékkal többet meccset nem fogunk nyerni” - mondta Kocsis Csaba, az ÓAM-Ózdi KC vezetőedzője.

A Mezőkövesd számára azért is fájó a vereség, mert szinte végig vezettek a találkozón. Drizner Péter alakulata a következő körben hazai pályán próbál majd javítani.

„Összességében ezt vártuk, két hasonló képességű csapat találkozója volt. Az első félidőben a kezünkben volt a győzelem és hibáztunk, ami lelkileg visszahozta az Ózdot. Utána ezen az egy két gólon ment a mérkőzés. Egyszer volt három közte, de egyből jött rá a válasz. Az első félidőben kellett volna leszakítani őket. Sajnos hamarabb átfordították a meccset, mint hogy lefújták volna” - értékelt Drizner Péter, a Mezőkövesdi KC vezetőedzője.

A mienk a következő körben a sereghajtó Vecsés otthonában lépnek majd pályára. A kellemetlen stílust képviselő ellenféllel szemben is megtesznek mindent a két pont megszerzéséért.

(forrás)