Szabadtéri mozi az Ifjúsági Parkban

Nyáresti mozit szervezett az ÓMÉK-Olvasó az Ifjúsági Parkban. A vetítést követően fáklyás felvonulást rendeztek a tó körül. Több, mint 200 fő vett részt az eseményen.

Több mint 200 fő élvezte végig azt a szabadtéri mozit, melyet az Olvasó szervezett meg Szent Iván éjjelén az Ifjúsági Parkban. Volt, aki pokrócon, mások összecsukható széken ülve nézték végig a közel két órás filmet. Habár a program mondhatni egyszerűnek tűnik, mégis komoly szervezési folyamat áll a háttérben.

„Nem is gondolná az ember, hogy egy-egy ilyen program mögött milyen sok szervezés van. Egy egri céggel szerződtünk a vászon lehozatalára és a film vetítésére. Ők hozták a technikát és ők segítettek nekünk a vetítésben. Engedélyeket kellett beszerezni, árusokat hívtunk, illetve a céggel egyeztettünk, hogy mikor és hogyan tudjuk ezt megvalósítani” - emelte ki Jakab Krisztina, az ÓMÉK kulturális szervezője.

A Beugró a paradicsomba című film könnyed, családi szórakozást nyújtott. A nyáresti moziélményen így gyerekek és felnőttek egyaránt jól mulathattak. A résztvevők pedig örömmel fogadták ezt a kezdeményezést.

„Én nagyon jól éreztem magam, bár egy kis széket kellett volna hozni, de nem hoztunk. Nagyon jó ötletnek tartom ezt a vetítést, ezt sokszor meg kellene ismételni. Nagyon jó volt, nagyon szép volt a film” - mondta Gerkuska Ferencné.

„Mi nagyon örültünk ennek a kezdeményezésnek, nagyon jó ötletnek tartom. Remekül éreztük magunkat. Nagyon örültünk, hogy rengetegen csatlakoztak ehhez a programhoz és bízom benne, hogy hagyománnyá fog válni” - nyilatkozta Pénzesné Barta Krisztina.

A vetítést követően fáklyás felvonulást rendeztek, az Ózdi Horgásztavat tavat sétálták körbe a résztvevők. Ötven fáklyával készültek a szervezők, ami kevésnek bizonyult, így kisebb csoportokban indultak el a vízparton. Az Olvasó munkatársai bíznak abban, hogy nem az utolsó alkalommal települt ki a mozi, és hagyományt teremthetnek ezzel a programmal.

(forrás)