Nyitás és zárás. Lezajlott a 2024-es választás

A 2024-es választáson Ózdon a választópolgárok 48,68 százaléka ment el szavazni. 12.282 fő döntött a város sorsáról. Többen már a reggeli órákban az urnák elé járultak.

Lezárult a 2024-es választás. Reggel hat órakor megnyitották a szavazóköröket. Az Újváros Téri Általános Iskolába is megérkezett az első szavazó, akinek először aláírásával hitelesítenie kellett az urnákat. Ezeket a jogszabályi előírásnak megfelelően az ő jelenlétében le is zárták úgy, hogy azokból csak a pecsét feltörésével lehessen szavalólapot kiszedni.

„A nyitásnál minden rendben volt. Itt volt hat órára az első szavazó. Az urnákat lezártuk, beletettük az ellenőrzőlapot és megtörtént az első szavazás. Problémamentes volt” - mondta Cseh-Simon Miklós, a 11-es szavazókör elnökhelyettese.

Babik Gézáné elmondta, hogy vasárnap érkeztek a dédunokái, ezért is jött ilyen korán.

„Hát korán kelő vagyok, már idős vagyok. Nyolcvanegy éves” - nyilatkozta Babik Gézáné.

A szitáló eső és a korai időpont ellenére is sokan érkeztek a szavazókörökbe. Mindannyian fontosnak érezték, hogy lehetőségeikhez mérten részt vegyenek a város sorsának alakításában.

„Azért, hogy ne csak egymás közti beszélgetésekben nyilvánuljon meg a véleményünk, hanem valamit tegyünk is, a saját elgondolásaink alapján az országunkért, a városunkért, a megyénkért és fejezzük ki a véleményünket egy határozott döntéssel” - hangsúlyozta Kujbus-Forgács Ilona.

Az 5-ös számú egyéni választókerületben több mint 2700 szavazó van. Itt viszonylag magas volt a részvételi arány, az emberek 57,07 százaléka élt állampolgári jogával. A Bolyky Tamás Általános Iskolában három szavazókör várta az ózdiakat.

A bizottság úgy tapasztalta, hogy nagy arányban mentek el fiatalok is szavazni. Az ajtók bezárása után azt is megtudtuk, hogy az érintett körben nem volt rendkívüli esemény, zavartalanul zajlott a választás. A feladatok java azonban csak a zárás után kezdődött el.

„Először lezárjuk a választási névjegyzéket, tehát megállapítjuk, hogy hányan vettek részt pontosan a választásban. Utána felbontjuk az urnákat, kibontjuk a borítékokat, megszámoljuk az érvényes és érvénytelen szavazatokat külön-külön választásonként, és éjszakába nyúlóan majd megtörténik a szavazólapok összesítése, illetve azt követően a jegyzőkönyv kitöltése, majd az anyag beszállítása a Polgármesteri Hivatalba” - tette hozzá Schlögl Zoltánné, a 15-ös szavazókör elnöke.

Az este folyamán folyamatosan frissültek a részeredmények a valasztas.hu oldalon. Ózdon 25 230 ember szerepel a választópolgárok névjegyzékében. Ebből 48,68 százalék, azaz 12.282 fő jelent meg, és döntött saját belátása szerint a város sorsáról.

(forrás)