Több mint 400-an igényeltek mozgóurát városunkban. Főként mozgásukban korlátozottak és egészségügyi problémával küzdők szavaztak ilyen módon.
A 2024-es önkormányzati választás során is voksolhattunk szavazókörön kívül. Erre a mozgóurna nyújtott lehetőséget. A delegációk délután három óra körül indultak el, így ekkortájt a város több pontján találkozhattunk a küldöttségekkel. Az Árpád vezér út 13. alól, a volt Szakképzési Centrum épületéből is több tucat címre igyekeztek a bizottsági tagok.
„A szavazás előtti napokban meghatározott időintervallumban kellett beadni az igényt a mozgóurna kérelmére. Bizonyos okokat meg kellett jelölni, hogy elbírálhassák pozitívan. A mai napon 12 óráig lehetett még jelezni, ha valaki igényelt. Mindenképpen az a legfontosabb, hogy egyrészt a névjegyzék alá legyen írva. Másrészt, hogy megfelelő számú szavazólapot vigyünk ki, bizonyos számú tartalékot is biztosítanunk kell, és hogy korrekt legyen. Segíteni természetesen lehet, két különböző pártállású, vagy két olyan embernek kell kivinnie, aki teljesen pártatlan” - mondta Bartáné Wéber Erzsébet, a 7-es szavazókör elnökhelyettese.
A küldöttségek egy lista alapján minden igénylőt megkerestek az otthonában, vagy azon a címen, amit előzetesen megadtak. A voksolás menete ugyanaz, mint a szavazókörökben. Egy rövid személyazonosítás után kapják meg, majd teszik az X-et a számukra megfelelő helyre. Elmondható, hogy aki teheti, igénybe veszi ezt a lehetőséget. Természetesen idén is többen igényeltek idősotthonokba mozgóurnát. A Bulcsú úti idősek otthonában a lakók többsége mozgásában korlátozott, vagy folyamatos felügyeletet igényel, így nekik ez a legegyszerűbb módja annak, hogy éljenek demokratikus jogaikkal.
„Eddig mindig el tudtam menni szavazni, most az állapotom miatt, mivel akut kétoldali látásvesztésem történt, így nem tudok közlekedni segítség nélkül. Ezért igényeltem, én még itt egy új lakó vagyok, tulajdonképpen két hónapja lakok itt. Én úgy gondolom, hogy ez azért fontos, mert az ember megpróbál mindig javítani az életminőségén, meg hát sok mindenen. És ha így van rá mód, akkor így cselekszünk” - nyilatkozta Gyöngyösi Béláné.
Volt, aki nem a saját, hanem a felnövő generáció jövőjét tartotta szem előtt a választás során, de olyan is akadt, akinek konkrét elképzelése volt arról, hogy milyennek kell lennie egy képviselőnek.
„Nem magam miatt igényeltem, vannak unokák, gyerekek. Azoknak, meg a többinek, hogy jobb legyen. Mert azért mindig tesznek egy lapáttal, hogy ne legyen jó” - fogalmazott Bánvölgyi Lászlóné.
„Lehetőleg valamennyit csináljon meg abból, amit ígér. Már ha minimális fejlődés van, akkor már az is fejlődés. És ne pont ellenkezőleg, hogy ígér fűt, fát, és akkor ha a végén az ember szembesítik vele az utcán, mert megismerik, akkor meg ne hápogjon, mondja meg, hogy azért ígérgettem, hogy megválasszanak, becsaptalak benneteket” - tette hozzá Bacsó János.
A kéttagú delegációk négy órán keresztül járták a város különböző pontjait, hogy minden igénylőhöz eljussanak. Az így leadott szavazatokat a szavazókörökbe visszatérve a többi leadott ívvel együtt számolták a bizottság tagjai este hét után.