Örökségvédelmi projekt indul
Interaktív kiállítás, gépszobrok a Gyár út mentén és lézerkémény épül. Elindult a Komplex turizmusfejlesztés Ózdon című projekt.
Bejárásra érkeztek a Komplex turizmusfejlesztés Ózdon című projekt érintettjei. A terület felmérése az eső miatt hamar véget ért, a munkálatok azonban már elkezdődtek. Az Olvasó melletti színpad, amit többek között a Rózsakerti Este során használnak, most megújul. Nagyobb és magasabb lesz. Ezen dolgoztak a szakemberek az esőig. A projekt azonban sok más dolgot is tartalmaz.
„Megpróbáljuk megmenteni annak a gépszobor gyűjteménynek az elemeit, amik most jelen esetben az NFÉ és a Manda közötti területen vannak. Ezek átkerülnek ide a múzeum mellé és erre egy tematikus, kohászati útvonalat építünk majd a mai modern kor eszközeivel, egy applikációs játékkal. Ez az útvonal végigvezet majd minket egészen a légópincéig” - mondta Szaka Attila, köznevelési, művelődési és projekt ügyintéző.
Ezeket a gépszobrokat restaurálni is fogják. Az új helyükhöz egy kamerarendszert is kiépítenek. Többek között a múzeum belsejében is lesznek változások. A virtuális valóság segítségével, VR szemüvegen keresztül lehet majd megismerkedni a kohászattal. A kiállítás anyaga hologramokkal is bővül. A cél, hogy megőrizzék a múlt örökségeit.
„Nagyon fontosnak tartom, hogy a régi gyári emlékek közterületre is ki fognak kerülni. Egy részük nyilván a múzeum udvarára, de számomra a legkedvesebb az az, hogy az Olvasóban járók, a környéken járók élőben megnézhetik testközelből azokat a gépeket, amikkel régen a gyárban, a kohászatban dolgoztak” - tette hozzá Janiczak Dávid, polgármester.
A terveket az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Körének tagjaival egyeztették. Látványos elem lesz még a régi gyárkémény talapzatára épített kéménytorzó, amiből a világűrben is látható lézernyalábok törnek majd fel. Janiczak Dávid polgármester úgy fogalmazott, Magyarországon egyedülállónak számít az egyébként magyar fejlesztésű technológia. Ezt alkalmazták például a Miami-ban található Hard Rock Hotel-nél is.
![Emléktábla a kéménynél. Emléktábla a kéménynél.](https://www.ozd.hu/static/29205_s.jpg)
![Gépek a skanzen területén. Gépek a skanzen területén.](https://www.ozd.hu/static/29206_s.jpg)
![Gépszobrok a Digitális Erőmű és az NFÉ épülete között. Gépszobrok a Digitális Erőmű és az NFÉ épülete között.](https://www.ozd.hu/static/29207_s.jpg)
![Az egyik régi kémény helye. Az egyik régi kémény helye.](https://www.ozd.hu/static/29201_s.jpg)
![Kisebb gépek a füves területen. Kisebb gépek a füves területen.](https://www.ozd.hu/static/29208_s.jpg)
![Az Olvasó melletti színpadnál már elkezdődtek a munkálatok. Az Olvasó melletti színpadnál már elkezdődtek a munkálatok.](https://www.ozd.hu/static/29202_s.jpg)
![Bejáráson Bokor Sándor, Bukovinszky Zsolt és Szaka Attila. Bejáráson Bokor Sándor, Bukovinszky Zsolt és Szaka Attila.](https://www.ozd.hu/static/29203_s.jpg)
![Bokor Sándor, Bukovinszky Zsolt, Szaka Attila, Janiczak Dávid és Farkas Péter Barnabás. Bokor Sándor, Bukovinszky Zsolt, Szaka Attila, Janiczak Dávid és Farkas Péter Barnabás.](https://www.ozd.hu/static/29204_s.jpg)
![Megbeszélés a területen. Megbeszélés a területen.](https://www.ozd.hu/static/29209_s.jpg)
![Nagy gép, ami hamarosan új helyre kerül. Nagy gép, ami hamarosan új helyre kerül.](https://www.ozd.hu/static/29210_s.jpg)
![Távoli kép a gépszobrokról. Távoli kép a gépszobrokról.](https://www.ozd.hu/static/29211_s.jpg)
![Távoli kép a parkolóról, háttérben a Romszínpaddal. Távoli kép a parkolóról, háttérben a Romszínpaddal.](https://www.ozd.hu/static/29212_s.jpg)