Nem sikerült itthon tartani a pontokat

Vereséggel ért véget az ÓAM-Ózdi KC legutóbbi mérkőzése. A mieink a Szigetszentmiklósi KSK csapatát látták vendégül a Marosi István Városi Sportcsarnokban.

A tabella harmadik helyén álló Szigetszentmiklósi KSK-t fogadta az ÓAM-Ózdi KC a férfi kézilabda NB I/B 27. fordulójában. A találkozó elején fej-fej mellett haladtak. A félidő vége előtt vették át a vezetést a vendégek, így pihenőre 12:13-al mentek. A második játékrészben ellépett a Szigetszentmiklós. Egy-két góllal jártak a mieink előtt. Az előnyüket egészen a mérkőzés végéig sikerült megtartaniuk, így elvitték a pontokat. Végeredmény: ÓAM-Ózdi KC – Szigetszentmiklósi KSK: 20-23.

„Gratulálok a csapatnak, mert küzdött, csinálta, voltak jó megoldások. Erre volt elég, hogy egy valószínűleg feljutás közelébe kerülő csapat ellen megint ott voltunk végig a nyakukon” - mondta Kocsis Csaba, az ÓAM-Ózdi KC vezetőedzője.

Az emberhátrány megnehezítette az ózdiak dolgát. A vendégek eddig megszerzett 37 pontjukkal a tabella harmadik helyét foglalják el. Tudták, hogy nehéz meccsre érkeznek. Többször szenvedtek már vereséget, amikor az ózdiak ellen játszottak.

„Az mindenképpen igaz, hogy a támadójátékunkon javítanunk kell. Azt gondolom, hogy megszenvedtünk minden gólért, aztán Vecsés következik, harcolunk tovább” - nyilatkozta Horváth Csaba, a Szigetszentmiklósi KSK vezetőedzője.

Az ÓAM-Ózdi KC a sereghajtó pozícióból várja a folytatást. A következő körben az Optimum Solar–Békési FKC vendégeként lépnek majd pályára.

(forrás)