Zséda adott koncertet az ÓMÉK-Olvasóban

Zsédenyi Adrienn és zenész barátai adtak koncertet az ÓMÉK-Olvasóban az elmúlt hétvégén. Zséda, az ózdi születésű Kuzbelt Péterrel egy duettet énekelt.

Nagy érdeklődés övezte hétvégén az ÓMÉK-Olvasó Színháztermében megrendezett koncertet. Zsédenyi Adrienn, azaz Zséda látogatott el városunkba, aki nem először járt Ózdon. Kedves emlékeit idézte fel a közönségnek, mielőtt felcsendültek a nagy sikerű dalok. Az énekesnő elmondta, hogy a koncert a tavasz jegyében szólal meg, hiszen többnyire frissítő slágerek, pörgős dallamok hangoztak el.

„Vannak dalok, amiket mindig imádok énekelni, mert mindig valami új arcát mutatja a Fekete rúzs, a Motel, a Szeress most is, de amit most nagyon várok, az számunkra is meglepetés lesz a Kuzbelt Péterrel, aki ózdi, vele fogom elénekelni a legkedvesebb duettemet a Valahol-t” - mondta Zsédenyi Adrienn „Zséda”, énekesnő.

A színpadon Zséda kiváló zenész barátja, Kuzbelt Péter is szerepelt, aki kísérte az énekesnőt. A szaxofonos városunk szülötte, aki rendszeresen jár Ózdra, hiszen édesanyja itt él, de a koncert miatt is nagy örömmel utazott haza.

„Nagyon örülök, hogy létrejöhetett ez a lehetőség, hogy most a Zséda projekt kapcsán, amiben én szervesen részt veszek, lehetőség nyílt rá, hogy el tudjunk jönni, és meg tudjuk örvendeztetni az ózdi közönséget” - nyilatkozta Kuzbelt Péter, zenész.

A hálás közönség vastapssal köszönte meg a különleges hangulatú koncertet az előadóknak.

(forrás)