Az Adorján Lajos teremben folytatódik a PóZdium. A televíziós talkshow április nyolcadikai állomásának legújabb vendége Csonka András, színész, műsorvezető, énekes.
Óriási sikert aratott Hernádi Judit ózdi látogatása tavaly november végén. A PóZdium színpadán akkor is felforrt a levegő, ugyanis a beszélgetés mellett, egy sanzon, egy vers és egy jól ismert sláger is elhangzott. Több mint kétszáz fő foglalt helyet a székeken.
„A férjemet is így ismertem meg sajnálatos módon, hogy a Pince Színházban voltam, és egyszer csak bejött hátul valaki és életemben nem láttam tényleg. Csak ott nagyon messze láttam. Akkor annyit mondtam, hogy Úristen, aki ennek ez a felesége lesz. És erre én lettem. Szóval azonnal tudtam, hogy ezzel ez a reláció és ez egy nagyon erős valami. Hát ez van” - mondta Hernádi Judit, színész, énekes.
A színpad már kész. A műsor díszlete és logója is elfoglalta végleges helyét. Lassan újra összeáll a kép. Bár a beszélgetés-sorozat kapcsán korábban más megvalósítás is szóba került, a szervezők a belépőjegyek eladásakor, hosszas mérlegelést követően úgy döntöttek, hogy mégsem költözik a produkció a színházterembe.
„Jó néhány nap van még a PóZdium előadásig, de már lázasan folynak az előkészületek, hiszen ez egy hosszadalmas folyamat. Ahogyan a nézők is látják a régi helyszínt rendezzük be újra, hiszen a jegyeladások azt bizonyították számunkra, hogy nem érdemes átköltöznünk a színházterembe, úgyhogy marad az egyediség, a közvetlenség, vagyis az előadó közvetlensége a nézővel, és minden kézzel fogható lesz és minden tapintható, ahogyan ezt már megszokta a PóZdium közönsége” - fogalmazott Bukovinszky Zsolt, az ÓMÉK ügyvezető-főszerkesztője.
A megvásárolt jegyek eredetileg számozott, megjelölt helyekre szólnak, de mivel az Adorján Lajos teremben lesz a program, így érkezési sorrendben lehet majd helyet foglalni, érdemes tehát időben érkezni. Április nyolcadikán fél hattól újra megtelnek a széksorok, ahol ezúttal Csonka András, színész, műsorvezető, énekes lesz Bukovinszky Zsolt beszélgetőpartnere. Az eseményről televíziós felvétel készül, amelyet az Ózdi Városi Televízió egy későbbi időpontban tűz műsorára.