Minden egér szereti a sajtot

Dupla telt ház az ÓMI Zenés Színház gyermek előadásán. A Minden egér szereti a sajtot című darab középpontjában két egércsalád nézeteltérései és gyermekeik románca áll.

Izgatottan foglalták el helyüket a gyerekek az ÓMÉK-Olvasó Színháztermében. Az ÓMI Zenés Színház gyermekelőadására érkeztek. A Minden egér szereti a sajtot egy tanulságos történet, amelynek középpontjában egy szürke egércsalád áll, akik egy sajtüzemben élnek, majd egy nap beköltözik hozzájuk egy fehér egércsalád.

Kapcsolatuk nem felhőtlen, a gyerekek között azonban jó barátság, majd szerelem is kibontakozik. A családok nem örülnek a románcnak a szőrzetük színe miatt, ezért a fiatalok felkeresik a nagy macskamágust a padláson, hogy segítsen nekik.

„Elvarázsolta őket. Elvarázsolta, de valójában ő egy egér volt” - mondta Répási Balázs.

A macskamágusról kiderült, hogy ő Paszkál, egy egér. A végén a két családot ő békíti ki.

„Mindegy, hogy szürke vagy fehér egy egér, ugyanúgy élnek, ugyanazokat szeretik, ugyanattól félnek” - emelte ki Tóth Nina, az ÓMI Zenés Színház tagja.

A darab interaktív volt. A pedagógusok szerint nagyon élvezték a gyerekek.

„Nagyon vártuk az előadást. Én úgy gondolom, hogy egy rendkívül színvonalas, gyerekbarát előadás volt, nagyon jól éreztük magunkat” - hangsúlyozta Balázs Zsoltné, a Szent György Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusa.

A darab Salgótarjánban debütált, Ózdon pedig kétszer adták elő telt ház előtt.

„Az elfogadásról, egymás segítéséről és családon belüli helyzetek kezeléséről is szól. Ahányszor játsszuk el, annyiszor jön elő egy újabb vetület vagy egy mélyebb tartalom is, úgyhogy ez szerintem nekünk, szereplőknek is egy nagyon tanulságos tanmese is egyben” - nyilatkozta Fábián-Dobos Eszter, az ÓMI Zenés Színház tagja.

A tervek szerint most egy ideig pihentetik a darabot, mert jelenleg egy másik gyermekelőadáson dolgozik a társulat.

(forrás)