Pályaválasztás előtt

Nyílt napokat tartottak az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikumában. Így az intézmény tegnap és ma is várta a pályaválasztás előtt álló nyolcadikosokat.

A Digitális Közösségi Alkotóműhely is egyike volt azoknak a helyszíneknek, amelyet a nyílt napra érkező nyolcadikos diákok közelebbről is megismerhettek. Itt az informatika és távközlés ágazathoz kapcsolódó berendezések segítségével többek között a robotika, a 3D-s nyomtatás és a lézervágás alapjaiba tekinthettek be a tanulók. A kétnapos programot az Ózdi Szakképzési Centrum Bródy Imre Technikuma évről-évre megrendezi. Ennek egyik célja, hogy megkönnyítse a fiatalok pályaválasztással kapcsolatos döntését.

„Az egyik ágazatunk az az elektronika és elektrotechnika. Ehhez kapcsolódóan a két mérőlaborunkat, illetve interaktív mérőberendezéseket láthatnak. A harmadik is büszkeségünk. Ez az elektropneumatikai szabályozás- és vezérléstechnikai laborunk, ahol most már egy újonnan beszerzett megmunkáló központ színesíti a választékot a hagyományos programozható logikai vezérlők mellett” - emelte ki Deklava Mariann, az Ózdi SZC Bródy Imre Technikumának igazgatója.

Ezen túl a nyolcadikosok a multimédiás terembe is ellátogathattak, ahol a mikrovezérlő programozásba is bepillantást nyerhettek. A nyílt napokat a járványhelyzet, továbbá a gördülékenyebb lebonyolítás miatt forgószínpad-szerűen szervezték meg, amelyben valamennyi oktató részt vett. Rajtuk kívül jelenleg itt tanuló diákok is segédkeztek. Az intézmény által kínált legújabb ágazat az egészségügy, ahol szintén korszerű demonstrációs, illetve szimulációs eszközök állnak rendelkezésre. Ezek egyike az úgynevezett vénázó kar, amelyet nemrégiben szereztek be. A szakma iránt elsősorban a lányok érdeklődnek. Ám köztük is vannak olyanok, akiket más terület fogott meg.

„Az informatika tetszett a legjobban. Főleg, amikor programoztuk a robotot. Az egészségügy nem nagyon, mert nem nagyon bírom a vért” - nyilatkozta Bárdos Amina, az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola diákja.

A fiatalok ezen az állomáson is több mindent kipróbálhattak. Így az oktatók segítségével az injekció beadás, és az újraélesztés mozdulatait is megismerhették. Az eseményre városunkon kívüli általános iskolák diákjai ellátogattak. Így a két napon összesen közel kétszáz tanuló ismerhette meg közelebbről az intézmény által kínált szakmákat.

(forrás)