Segítő szakemberek

Ismét összeült a Civil Házban az Ózdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A segítő szervezeteket összefogó kezdeményezés már évek óta jelen van a városban.

Ismét az Európa téren elhelyezkedő Civil Házban gyűlt össze az Ózdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum. A pandémia miatt régóta nem tudtak találkozni a helyi segítő szereplők, így most több hiányosságot is pótoltak. Egyfelől beszámoltak az elmúlt időszak történéseiről, majd módosították a Szervezeti és Működési Szabályzatot. Emellett szó esett a korábban megalkotott drogellenes stratégiáról is.

„Az online találkozások világában zajlott a stratégia kivitelezése. Minden tagszervezetünk a saját területén ténykedik, és halad előre. Mi a KEF egy ernyőszervezetként, mintegy fórumként segítjük ezeknek a szereplőknek a működését, illetve információáramlást biztosítunk a számukra. Gyakorlatilag ez egy olyan platform, ahol megbeszélhetjük az aktuális problémákat és terveket fogalmazhatunk meg, hogy miként haladjunk tovább” - mondta Szaniszló Károly, az Ózdi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum elnöke.

Azért is volt különleges a mostani fórum, mert egy új szereplő jelezte, hogy tagként szeretne csatlakozni. A Baptista Tevékeny Szeretet Misszió egy teljesen új telephelyet hoz létre a Petőfi úton, valamint az önkormányzattal is szerződést kötöttek. A tervek szerint szorosabbra fűznék a kapcsolatot az egyes segítő ágazatok között. A helyi intézmény igazgatója Bobcsák Emese lesz.

„Szenvedélybetegeknek, illetve pszichiátriai betegeknek szeretnénk segítséget nyújtani. Nappali ellátás keretében, ami azt jelenti, hogy bejöhetnek hozzánk az ellátottak, segítünk nekik. Egyrészt a napi életvitelben, az életmód tanácsadással igyekszünk segíteni, hogy vissza tudjanak illeszkedni a társadalomba, ha eltávolodtak tőle. Emellett szeretnénk őket a munka világába visszaterelni. Mind a kettő szociális alapellátás” - nyilatkozta dr. Jamniczkiné Obulányi Rita, a Baptista Tevékeny Misszió Észak-magyarországi régió vezetője.

A tagok több tematikus workshopon is részt vehettek, így előtérbe kerültek a csoportkohéziós, kiégést megelőző képzések és a család, mint mikroközösség szerepe is. A rendezvény az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat támogatásával valósult meg.

(forrás)