Bőséges kínálat
Város
2021. okt. 11.

Bőséges kínálat

A zsákos burgonyát, a hagymát, a savanyú káposztát és a télálló almát is sokan keresik az ózdi piacokon.

Bőséges kínálat várta ma délelőtt a vásárlókat az Újváros téri piacon. Sokan már a hétvégi menühöz igyekeztek beszerezni a hozzávalókat. Az árusok pultjain a friss zöldségek és gyümölcsök mellett a téli tartalékolásra alkalmas termékek is megtalálhatók voltak. Így az érdeklődők a zsákos burgonya, az alma és a savanyú káposzta közül is válogathattak. Papp Nóra minden nap kilátogat ide.

„Nagyon sok embernek bevásárolok, és magamnak is beszerzem az árut. Én a nagy piachoz lakom közel, mert a Bulcsú úton lakom, itt viszont a betegeimnek vásárolok be. Nagyon szeretjük a füstölt áruk boltját is, és tényleg minden van. Mondhatom, hogy torta kolbásszal, szó szerint” - nyilatkozta Papp Nóra.

A hölgy elmondása szerint nagyon rugalmasak a kereskedők, hiszen a zsákos árukat, mint például a burgonyát és a hagymát házhoz is szállítják. Vásárolni pedig nagy tételben érdemes. Az árak persze folyamatosan emelkednek. Ám pozitívum, hogy a városban igen jó minőségű termékekkel találkozhatnak a vásárlók, és a kínálat is bőséges. Ma Kovács Lászlóné és férje is kilátogatott a piacra. Ők a környezettudatosságra is odafigyelnek.

„Most a hétvégi ebédhez vásárolnánk be. Vendégeket várunk, erre készülünk. Úgy szoktunk vásárolni, hogy a termékeket betesszük a szatyorba, és úgy adjuk oda. Nekünk ez a könnyebb megoldás, és így kevesebb nejlont és egyebet használunk” - mondta Kovács Lászlóné.

Kovács Lászlóné férje időnként a Városi Piacon is megfordul. Ebben az időszakban pedig ők is igyekeznek beszerezni a tartós tárolásra alkalmas termékeket. Az Újváros téri piacon a hét elején általában kicsit gyengébb a forgalom, de hétvégén sokan jönnek ide. Annak ellenére, hogy itt kevesebb az árus, mint a Városközpontban, mégis beszerezhető minden szükséges alapanyag. Az egyik itt dolgozó alkalmazott a leginkább keresett zöldség- és gyümölcsfélékről is beszélt.

„Amit most nagyon keresnek, az a szép burgonya, a sütőtök és a lecsónak való paradicsomot, paprikát viszik a fogyasztók” - emelte ki Baniczki Mónika.

Az árusok közt vannak, akik saját termékeiket értékesítik. Tőlük a vevők ma többek között friss fűszernövényekből, birsalmából, de még dísztökből is válogathattak. A kínálatban azonban csipkebogyó és az abból készült házi csipkelekvár is megtalálható volt. Hamarosan pedig a mindenszentek idején népszerű, főleg dekorációs célokra használt, úgynevezett Halloween-tök is elérhető lesz.