Testületi döntés
Város
2021. okt. 8.

Testületi döntés

Lemondott alpolgármesteri címéről Farkas Péter Barnabás.

Pont került ma délelőtt az ellenzéki előválasztás óta burjánzó ügy végére. Miután Farkas Péter Barnabásról több kompromittáló képet hoztak nyilvánosságra, arról lehetett hallani, hogy több önkormányzati képviselő kívánta összeférhetetlenségi eljárás keretében eltávolítani pozíciójából. Ezzel kapcsolatban zajlott ma zárt testületi ülés a Városházán.

„A képviselő-testület mai ülésén a Farkas Péter Barnabás elleni összeférhetetlenségi eljárást tárgyalta volna, ám Farkas Péter Barnabás ma reggel benyújtotta felmondását alpolgármesteri címéről. Így az összeférhetetlenségi eljárás alapja megszűnt. Ennek megfelelően a képviselő-testület döntött az eljárás megszüntetéséről. Az alpolgármester úr október 31-ig marad a hivatalában” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

Fidrus Péter szerint Farkas Péter Barnabásnak már jóval hamarabb le kellett volna mondania. Szerinte Farkas nemcsak a karlendítős fotóról hazudott, hanem az idehozott romák ügyében is. Fidrusról korábban kiderült, hogy ő készítette a szóban forgó képeket, és maga is szerepel antiszemita jellegű felvételeken. Megkérdeztük, hogy emiatt tervez-e lemondani tisztségeiről.

„Megválasztott területi képviselő vagyok, tehát az önkormányzat nem hívhat vissza ebből a pozícióból. Engem a lakosság bízott meg. Én azt gondolom, hogy jól végzem a feladatomat. Tehát ha lemondanék a képviselőségről, új választást kellene kiírni. Nekem meggyőződésem, hogy van olyan elégedett a lakosság a tevékenységemmel kapcsolatban, hogy bízik bennem a továbbiakban is, és újra megválasztana. Ez több millió forintjába kerülne a városnak, ami teljesen felesleges kiadás lenne” - mondta Fidrus Péter, önkormányzati képviselő.

Az ülést követően Farkas Péter Barnabás elismerte, hogy alpolgármesterként vállalhatatlan a botrány, ami kialakult. Szerinte Fidrus Péter akciója csak egy eszköz volt, hogy a baloldal Ózd város képviselő-testületében újra erőre kapjon, az Ózdiakért és Ózdért Egyesület pedig okafogyottá kezd válni. Emellett a kompromittáló fotókról is beszélt.

„Mélységesen sajnálom azokat a fényképeket, amelyek kikerültek. Semmilyen ártó szándék, semmiféle antiszemita elképzelésem nem volt. Én mélységesen megvetem az antiszemitizmust és bocsánatot kérek, akik sértve érzik magukat és akiket ezzel megsértettem” - hangsúlyozta Farkas Péter Barnabás, alpolgármester.

Farkas Péter Barnabás csak az alpolgármesteri címéről mondott le, így továbbra is ő lesz a 4. számú választókerület képviselője.