Kisállat-kiállítást rendeztek az állatok világnapja alkalmából városunk több oktatási intézményében is. Az iskolákban ez már hagyománynak számít.
Az állatok világnapja alkalmából ma több oktatási intézményben kisállat-kiállítást rendeztek. Ennek apropóján az Újváros Téri Általános Iskola is megtelt diákokkal és házi kedvenceikkel. A tanulók sokfajta élőlényt nézhettek meg a létesítményben.
„A legtöbb a kutyák, macskák, hörcsögök, tengerimalacok köréből kerültek ki. Van egy két különleges állat is, mint például a csiga és a szakállas agáma” - emelte ki Cseh Gáborné Nagy Emőke, az Újváros Téri Általános Iskola pedagógusa.
A Vasvár Úti Általános Iskola aulájában is rengeteg kis kedvenc mutatkozott be a nagyközönség előtt. Az előzetes feladat az volt, hogy a gyerekek írják fel egy táblára állatkájuk nevét és korát. Ezt pedig helyezzék ki a padjukra, hogy az érdeklődők kicsit közelebbről is megismerhessék őket. Kutyusból és cicából volt a legtöbb, de volt aki hörcsögöt, csibét vagy sünit vitt az iskolába.
„Csibéket hoztunk és még nagyon félősek. Legtöbbször az anyukájukhoz szoktak bújni” - mondta Rékasi-Kocsis Dóra, a Vasvár Úti Általános Iskola tanulója.
„Ők leopárdgekkók. Körülbelül 8-9 hetesek. Általában elbújnak, mert éjszakai állatok. Nem nagyon szeretnek nappal tevékenykedni” - fogalmazott Duzsik Jázmin Hanna, a Vasvár Úti Általános Iskola tanulója.
Minden tanuló egy kis apróságban részesül majd, aki megmutatta társainak szeretett két-, négy-, vagy éppen több lábú kedvencét. A II. János Pál Katolikus Általános Iskolában pedig második alkalommal szerveztek állateledel gyűjtést a Kiskapudi Állatmenhely javára.
„A gyerekek egy-egy pontgyűjtő kis lapocskát kaptak. Ahány alkalommal hoznak macska- és kutyaeledelt, használt paplant, olyan plédet, ami már emberek számára nem használható, ezekért kaptak egy-egy pecsétet” - nyilatkozta Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola igazgatója.
Kis ajándékokat osztanak azoknak a gyerekeknek, akik aktívan részt vettek ebben az akcióban. Emellett kisorsolják, hogy ki lesz az a négy diák, akik tanáraik kíséretében elvihetik az összegyűjtött állateledelt a menhelyre. Ez jó alkalom arra is, hogy a gyerekek átérezzék az állatvédelem fontosságát.