Odaadás, szorgalom és segítségnyújtás – a szociális munka napját ünnepelték városunkban

A szociális munka napján köszöntötte a szakembereket Janiczak Dávid polgármester. Az ÓTSZEGYII-nél 235 ember dolgozik az emberek megsegítésén.

November 12-e a szociális munka napja. Ilyenkor azoknak mondunk köszönetet, akik az év minden napján szociális szolgálatot teljesítenek, ezzel átsegítve embertársaikat a nehézségeken.

„Tulajdonképpen már több mint húsz éve dolgozok már ennél az ágazatnál. Mindenkinek azt tudom mondani, hogy szívvel lélekkel lehet ezt csinálni, és aki igazán rátermett vagy szereti a tisztességes, becsületes munkával ellátott időseket, rászorultakat gondozni, csak az vállalja, mert a szakmai képzés önmagában nem elég” - hangsúlyozta Szurdokiné Kiss Katalin, házi segítségnyújtó.

Az Ózd és Térsége Szociális, Egészségügyi és Gyermekjóléti Integrált Intézménynél 235 ember dolgozik. Többek között szenvedélybetegek, hajléktalanok, idősek és bölcsődés gyerekek mindennapjait könnyítik meg. A polgármester megköszönte nekik az odaadó munkát. Fontosnak tartja azt a feladatot, amit ellátnak a városban.

„Én vallom, hogy a társadalmi szerveződés legnagyobb vívmánya a szociális munkának a létrejötte és annak a megszervezése, hiszen nagyon sok olyan elesett ember és rászoruló van, aki a szociális munkásokra van szorulva minden nap, és nélkülük nem tudná az életét megfelelően élni, úgyhogy hatalmas köszönettel tartozunk azoknak az embereknek, akik a szociális szférában dolgoznak. A szociális munka napja alkalmából Ózd város nevében én is köszönetemet fejeztem ki a saját intézményünkben dolgozó ágazatvezetőknek és kértem, hogy adják át a kollégáiknak is” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

A szakemberek örömmel fogadták a kedves gesztust. A beszélgetés után a tortaszeleteket mindenki elvitte a saját intézmény egységébe, ahol közösen fogyasztották el.

(forrás)