Idén is csatlakozott a Főzdekocsmák Éjszakájához a helyi sörfőzde. Korhelylevessel, koncerttel és főzdetúrával várták az érdeklődőket.
Pohárral a kezükben, egymás után sétáltak be az emberek a főzőházba. Elek Róbert a helyi sörfőzde tulajdonosa az ital elkészítéséről beszélt nekik. Megmutatta a tartályokat és az alapanyagokat is, amiket megkóstolhattak a túra résztvevői. Ezután átsétáltak abba a terembe, ahol a kész sörök vannak. Róbert mindegyikről mesélt, majd töltött a poharakba. Az esemény apropója a Főzdekocsmák Éjszakája elnevezésű országos kezdeményezés, amelyhez a helyi vállalkozás minden évben csatlakozik. Több olyan vendég is megfordult a túrán, aki már a korábbi években is itt volt.
„Szerintem ez egy nagyon különleges dolog, hogy a városunknak van egy sörfőzdéje. Ez egy unikum. Egyrészt én közel is lakok, azt azért tegyük hozzá, másrészt és akárhányszor eljövök, mindig újabb és újabb információk rögzülnek a fejemben, tehát nem tudom megunni. Sörivó is vagyok a magam módján, bár inkább nyáron, amikor meleg volt, télen már kevésbé, de szerintem ez egy nagyszerű dolog, hogy a városban egy ilyen dolog működik, ráadásul harminc éve” - emelte ki Lőkös Judit.
Idén több újdonsággal is készültek. Most debütált a szűretlen ribizlis, de Róbert egy könyvet is bemutatott, amelyben 65 kisüzemi sörfőzde kapott helyet, köztük az ózdi is. Inspirálódni azonban sosem árt. Nemrég ért véget az Oktoberfest, amelyre ő is kilátogatott. Nagy élményekkel tért haza.
„Az oktoberfestes sörök mindig magasabb alkoholtartalmú sörök. Ilyen hét százalékos söröket kell inni literes korsóból, tehát nagyon komoly. Ötezer ember volt egy sátorban, ötezer ember és nincs balhé, nincs veszekedés, mindenki jól érzi magát, tehát tudom ajánlani mindenkinek, akinek van lehetősége nézze meg” - mondta Elek Róbert, a Bolyky Serház üzletvezetője.
Az est folyamán a Souldout Trio Acoustic zenekar adott koncertet. Az élőzene nagyon tetszett az embereknek, sok szám éneklésébe ők is beszálltak.