A XI. Barkóság Konferenciát idén új helyszínen, Hangonyon tartották meg az elmúlt hét végén. A rendezvényen tizenegy előadó prezentációja hangzott el.
Még állva is hallgatták a hétvégén megrendezett Barkóság Konferencia meghívott vendégeit a Hangonyi Kultúrházban. A nagy érdeklődést övező rendezvényen tizenegy előadó prezentációja hangzott el. A témákat tekintve nagyon széles volt a skála, hiszen az egyháztörténet, a társadalomtörténet mellett, a néprajz is szóba került a nap folyamán. A két szekció levezető elnökei dr. Nagy Péter és dr. Alabán Péter történészek voltak.
„A téma iránt érdeklődők számára most már nem maradt más tudományos jellegű fórum, csak ezek a konferenciák, melyben szerencsénkre több tudomány területről is vannak olyan kutatók, akár szakdolgozat írók, akár lokálpatrióták, helytörténészek, akár a Lajos Árpád Honismereti Kör aktív tagjai, akik ezt életben tartják, és számukra ez egy kiváló találkozási hely, pláne, hogyha a helybeliek között is vannak érdeklődők, akiket érdekel a saját településük története, a névadó család története, mint amire itt is lesz példa. Vagy egészen pontosan ennek a néprajzi hagyatéka, múltja, ami sokszor sokkal tisztább és szebb, mint a jelene” - fogalmazott dr. Alabán Péter, történész.
A konferenciára érkezőket Kovács Szilárd, Hangony község polgármestere köszöntötte, majd dr. Bodnár Mónika a Néprajzi kutatások a Hangony – völgyben című prezentációját, dr. Gyulai Éva a Barkóság falvai Bél Mátyás ország leírásában című érdekes előadása követte.
„Borsod megye legnagyobb része a református valláshoz tartozik, mármint a lakosságának a legnagyobb része. A falvak általában hegyek között fekszenek itt, ezért földjük Szentsimon kivételével terméketlen és köves. Kevéssé alkalmas szántóművelésre, amelyet egyébként egy helyen, teraszos kultúrával igyekeznek gyakorolni” - mondta dr. Gyulai Éva, egyetemi docens.
Ami hiányossága volt az alkalomnak, hogy a fő szakmai védnök, Paládi-Kovács Attila professzor nem tudott jelen lenni, de az ő kezdeményezéseire és kutatásaira épültek fel azok az előadások, melyeket hallhattak a Barkóság Konferencián. A szakmai szervezés nem volt egyszerű, hiszen az előadók nem helybeliek, hanem a megye több pontjáról érkeztek. Az időpont megtalálása összehangolt munkát igényelt. A tervek szerint azonban a fórumot életben szeretnék tartani, amit több évvel ezelőtt az Újra Ózdért Egyesület hirdetett meg. Ezen kívül más helyeken is próbálják magukat képviseltetni tudományos előadásokon nemcsak belföldön, hanem külföldön is. A szervezők bíznak abban, hogy a konferenciának a jövőben is lesz folytatása akár Ózdon, akár a környékén.