Járda aszfaltozással kezdték a napot az ÓVI munkatársai. A Bolyki főút 51 és 65-ös számú épületek előtti szakaszon dolgoznak. A rekonstrukció lakossági kérés volt.
Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársai a Bolyki főút 65-ös szám előtt járnak, de az 51-esig kijavítják a hibákat. A csapat egyik része megpróbálja egyenletesen leteríteni az aszfaltot, majd jön a hengerelés, hogy a felület elérje végső formáját. A haladás érdekében vannak olyan szakemberek, akik a régi, rossz állapotú aszfaltot szedik fel. Úgy látszik, a csákánnyal gyorsan halad a munka. A törmelékeket folyamatosan elszállítják a területről. Az egyik nagyobb darab kiemelésében Janiczak Dávid polgármester is segített. A feladatok szétosztásának köszönhetően gördülékeny volt a munka.
„Pár héttel ezelőtt egy fórum keretében érkezett a bejelentés, miszerint itt a Bolyki főúton ezzel a járdával sok probléma van, hiszen már többen elestek a kátyúk és a repedések miatt, ezért az aszfaltozást a mai nappal az ÓVI szakemberei elkezdték. Érkezett bejelentés ebben a pillanatban, hogy a járda további szakaszán is több baleset történt már, úgyhogy folyamatában végig fogják csinálni az egész járdát a következő kereszteződésig” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.
Az ÓVI munkatársai gyorsan haladnak a feladatokkal, ha az időjárás nem hátráltatja őket, hamarosan el is készülnek.
„Lakossági igény merült fel. Itt a Bolyki főút 61-es számú épület előtti hosszú járda már régi, töredezett, öntött aszfaltból van. Ezért most a polgármester úr utasítására ezt itt végig aszfaltozzuk. A mai napon hét tonna AC 8-as típusú aszfaltot használunk fel erre. Folytatjuk ezt tovább. Nagyjából két héten belül kész leszünk vele” - nyilatkozta Dubovinszky László, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény műszaki tanácsadója.
A helyreállítás ma reggel kezdődött. A terület nagyon forgalmas, amely köszönhető a lakóépületeknek és a játszótérnek is. A beruházás ideje alatt kérik az erre járók és itt élők türelmét.