Száz kerékpáros tekert az Olvasóhoz az Európai Mobilitási Héthez csatlakozva. Kakaós csiga, sajtos pogácsa és gyümölcslé volt az ellátmány a pihenőben.
Ma kezdődött el az Európai Mobilitási Hét, ehhez csatlakoztak iskolák is. Az ÓMÉK-Olvasó munkatársai megterített asztallal várták őket. Épp, hogy elkészültek, már be is gurult az első csapat. Az Újváros Téri Általános Iskola tanulói jelentek meg az utcában. Ők nagyjából negyvenen érkeztek.
„Azért csatlakoztunk ehhez a mai rendezvényhez, hogy propagáljuk a gyerekeknek az egészséges életmódot, a környezetvédelmet. Kerékpárral nemcsak egészségesebb iskolába járni, hanem ezzel a környezetüket is védik, mert ugye ha nem autóval hozzák őket a szülők, akkor a káros anyagból jóval kevesebb kerül a levegőbe. Természetesen meg kell őket tanítani a biztonságos kerékpározásra, a KRESZ-re, hogy balesetmentesen tudjanak közlekedni” - mondta Zákányi Zoltán, az Újváros Téri Általános Iskola pedagógusa.
A gyerekek letették a bicikliket, hamarosan pedig a Bolyky Tamás Általános Iskola hatvan diákja is begurult kísérőikkel együtt. Nagyjából száz fiatal állt össze egy csoportképre, majd az Olvasó munkatársai sorba állították őket az asztal előtt. Kakaós csiga, sajtos pogácsa és gyümölcslé volt a reggeli. Voltak olyan gyerekek, akik szerint rendszeresíteni is lehetne ezeket az alkalmakat.
„Mi ugye ökoiskola vagyunk, van több biciklitárolónk is, és hát rollerrel és biciklivel is el lehet jönni iskolába” - emelte ki Vámos Dávid, a Bolyky Tamás Általános Iskola tanulója.
„Én nap mint nap nagyon sokat szoktam biciklizni otthon is, de el is szoktam menni. A barátnőimmel is szoktunk menni. Például most hétvégén is nagyon sokat bicikliztünk a barátnőmmel. Szerintem ez egy jó kikapcsolódás, hogy ha elmegyünk biciklizni és a lábunkat is erősítjük, és amúgy is szerintem az immunrendszernek is jó” - fogalmazott Székely Anna, az Újváros Téri Általános Iskola tanulója.
A reggeli után lassan felsorakoztak a fiatalok. A Bolyky Tamás Általános Iskola csoportja egy csata kiálltással indult el. Mindenki felpattant a kerékpárokra és visszaindult az iskolába, ahol további, a mobilitási héthez kapcsolódó programok várták őket. Azonban nemcsak ők, hanem az ÓMÉK dolgozói is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Gyalog indultak munkába Csokvaományról és Csernelyből. Az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. munkatársai számos további eseménnyel készülnek a hétre. Ezekről a közösségi oldalukon tájékozódhatnak az érdeklődők.