Tisztán szebb
Idén is sokan csatlakoztak ahhoz a szemétszedési akcióhoz, amely Dancsok Tamás nevéhez köthető. Többek között az Ifjúsági Parkot és a Petőfi tér környékét varázsolták szebbé a résztvevők.
Dancsok Tamás nevéhez köthető az a szemétszedési akció, amit közel tíz éve rendeznek meg városunkban. Ennek kapcsán a Vasvár Úti Általános Iskola diákjaival telt meg ma délelőtt az Ifjúsági Park. Ebből az intézményből idén közel százan csatlakoztak. Tíz órakor indultak el a stadion felé, a végállomás pedig az iskola volt. Ők ezen az útvonalon tisztították a területeket.
„Arra szeretném biztatni különösen a fiatalokat, hogy ne dobják ki a szemetet az autóból sem és sehonnan. Pár perces sétával lehet kukát találni mindenhol. Nagyon fontos az, hogy erdőben pedig fokozottan figyeljünk arra, hogy ne szemeteljünk. Ha a vadak felkapják, akkor abba elpusztulhatnak. Ez az óceánokban is óriási probléma. Felelősséggel kell tartoznunk a bolygónkért. Szemetelni ciki” - hangsúlyozta Dancsok Tamás, főszervező.
Ehhez az akcióhoz számtalan intézmény és cég csatlakozott. Többek között az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. is. A Digitális Erőmű és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark dolgozóival közösen szedték az eldobált hulladékot a három intézmény környékén.
„Alapjáraton fontos mindannyiunk számára a környezetvédelem. A mobilitási hét keretén belül ezt a napot a szemétszedésnek szántuk. Úgy gondoltuk, ha már városon belül van egy összefogás, akkor mi is tegyük hozzá a magunkét” - mondta Fábián-Dobos Eszter, az Ózdi Művelődési és Kommunikációs Nonprofit Kft. művelődési ágazatvezetője.
A Fidesz Ózdi Szervezete évek óta segédkezik tevékenységével az akcióban. Fontos számukra a város és környezetének tisztasága. A Petőfi téren kezdték meg a hulladék összeszedését fiatalokkal együtt, akik a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulói.
„Az Ózdi Városüzemeltető Intézménnyel tegnap bejártuk a területet, az egész körzetemet. Szerencsére kevés olyan helyszínt találtunk, ahol fellelhető illegálisan eldobált hulladék. Ez is jól mutatja azt, hogy az a munka, amit végzünk és a városüzemeltető intézmény is folytat, az meghozza a gyümölcsét és javuló tendenciát mutat ez a helyzet” - emelte ki dr. Csuzda Gábor, a Fidesz Ózdi Szervezetének elnöke.
Az akció igencsak sikeresnek mondható, hiszen sikerült megmozgatni a várost, és rengeteg zsák szemét gyűlt össze. A környezet szépítése érdekében a jövőben is terveznek még hasonló megmozdulásokat.
![Sok szervezet csatlakozott a szemétszedési akcióhoz. Sok szervezet csatlakozott a szemétszedési akcióhoz.](https://www.ozd.hu/static/3618_s.jpg)
![Kesztyűt és zsákot osztottak a segítőknek. Kesztyűt és zsákot osztottak a segítőknek.](https://www.ozd.hu/static/3619_s.jpg)
![Az ÓMÉK, a Digitális Erőmű és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark is csatlakozott az akcióhoz. Az ÓMÉK, a Digitális Erőmű és a Nemzeti Filmtörténeti Élménypark is csatlakozott az akcióhoz.](https://www.ozd.hu/static/3620_s.jpg)
![A Fidesz Ózdi Szervezetének tagjai és a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulói a Petőfi tér környékét tisztították meg. A Fidesz Ózdi Szervezetének tagjai és a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulói a Petőfi tér környékét tisztították meg.](https://www.ozd.hu/static/3621_s.jpg)
![A Vasvár Úti Általános Iskolából több mint száz diák vett részt a város szépítésében. A Vasvár Úti Általános Iskolából több mint száz diák vett részt a város szépítésében.](https://www.ozd.hu/static/3622_s.jpg)