Ünnepi templombúcsú
Egyház
2021. szept. 22.

Ünnepi templombúcsú

Ünnepi szentmisére gyűltek össze a hívek az Ív úti Szent Kereszt Felmagasztalása Templomban. Eredetileg arról emlékeztek meg, hogy megtalálták az ereklyét.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is összegyűltek a római katolikus egyház hívei Szent Kereszt felmagasztalásának alkalmából. A misét Mischinger Ferenc, római katolikus plébános tartotta. Eredetileg a Szent Kereszt ereklye megtalálását és a Szent Sír-templomban való felmutatását ünnepelték. Ezúttal Szent Márk könyvéből olvasták fel az evangéliumot, amit a prédikáció követett. A plébános az emberek mindennapi nehézségekről beszélt. Józsefet hozta példának, aki szenvedett attól, hogy Jézus nem az ő gyermeke, de idővel elfogadta, és együtt élt keresztjével.

„Krisztus keresztje, annak követése, annak szeretete örök boldogságot ad nekünk. Magasztaljuk fel a szívünkben, az életünkben a kereszt hordozásnak az értékességét, és Jézusért vállaljuk el a nehézségeket. Egyébként ő elvállalta miattunk és így üdvözített bennünket. Mi pedig vállaljuk el ő miatta, és segítsük így a gyermekeket, a felnőtteket, a problémás embereket, akiket oly nehéz elviselni” - mondta Mischinger Ferenc, római katolikus plébános.

Az igehirdetést közös hálaadó imádság követte, majd a gyülekezet kórusát hallgathatták meg a megjelentek.

Az Ív úti Szent Kereszt Felmagasztalása Templom ez alkalommal is megtelt hívekkel. A szentmisét ünnepi körmenet követte, amelyen a gyülekezet tagjai mellett más katolikus felekezet delegációi is részt vettek. Miközben a templom környezetét körbejárták, közösen énekeltek dicsőítő énekeket.