Biztonságosabb közlekedés
Város
2021. szept. 22.

Biztonságosabb közlekedés

Befejeződtek a munkálatok a Március 15. úton. A veszélyes, szűk útkanyarulat sokak számára megnehezítette a közlekedést, ugyanis az autók nem fértek el biztonságosan egymás mellett.

A folyamatot a terület előkészítésével kezdték, majd a szakemberek nekifogtak az aszfalt feltöltésének. A munkálatok nagyjából két hétig tartottak, addig az autók forgalomirányítás mellett haladhattak. Mostanra azonban minden elkészült, így végre biztonságosabbá vált a közlekedés az érintett részen.

„Megvalósult az a fejlesztés a Március 15. úton, ami régi idők vágya volt. Most már sokkal biztonságosabbá vált ez a kanyarív az út kiszélesítésének következtében, úgyhogy bízom benne, hogy most már bármilyen jármű kényelmesen el fog férni egymás mellett, és kevesebb balesetveszélyes helyzetet fog okozni. Köszönöm az Ózdi Városüzemeltető Intézmény munkatársainak és Garami György képviselő úrnak is, aki keretéből támogatta a megvalósítást” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.