Sok hibával
Sport
2021. szept. 22.

Sok hibával

Vereséget szenvedett az ÓAM-Ózdi KC felnőtt együttese az Optimum Solar – Békési FKC ellen az NB I/B keleti csoportjának második fordulójában.

A meccsről már előre tudni lehetett, hogy nem lesz sétagalopp. Az első percek igazolták ezt az állítást, ugyanis a játékrész több mint felében egyik gárda sem tudott két találatra ellépni a másiktól. Ezt követően volt néhány olyan megoldás, ami nem jött be elől a mieinknek, ezt pedig a vendégek pontos játékkal büntették meg. A félidőre 10-13-mas békési vezetésnél vonulhattak a csapatok. A második játékrész első periódusában feljebb tudott zárkózni az ÓKC, ám 14-14-nél ismét a vendégeknek jött ki jobban a lépés. Az erőpróba továbbra is ebben a mederben folyt, a Békés rendre jól találta meg a beállósait, míg nálunk nehezebben jöttek a gólok. Az utolsó periódusra még inkább dekoncentrálttá vált a csapat, így ekkor alakult ki a legnagyobb különbség. ÓAM-Ózdi KC – Optimum Solar – Békési FKC 24-29.

„Nagyon sok hibával játszottunk. Amit az előző mérkőzésen be tudtuk lőni elől, az első félidőben ugyanolyan szituációk voltak most is. Csak most nem mentek be. El is bizonytalanodtunk elől, majd a második félidőre teljesen szétestünk. Sok labdát adtunk el, és nem is volt szerencsénk, de nem is érdemeltünk mást ezen a meccsen” - értékelt Kocsis Csaba, az ÓAM-Ózdi KC vezetőedzője.

Padla József játékosként már szerepelt ÓKC-s színekben, így jól ismerte a körülményeket. Kifejtette, hogy leginkább annak örül, hogy az első fordulóban mutatott technikai hibákat tudták javítani, és ez is kellett a győzelemhez.

„Nehéz mérkőzés volt, ilyenre számítottunk. Próbáltunk egy stabil, védekezésre épített játékot játszani, amit néha kiegészítettünk kapus lehozatallal is. A kettes védőkön úgy éreztem, hogy fizikai fölényt tudunk kiharcolni. Ez sikerült is, egész sok gólt tudtunk szerezni ebből. Ezek a találatok hozták a különbséget a mérkőzésen, a többi az egálban volt” - mondta Padla József, az Optimum Solar – Békési FKC vezetőedzője.

Az ÓAM-Ózdi KC a második fordulóban elszenvedett vereséget követően a tabella kilencedik helyéről várja a folytatást. A következő körben a FTC Diagnosticum U21-es csapata otthonában lépnek majd pályára most vasárnap.