Új virágládák díszítik a várost
Már virágládákat is készít az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. A közfoglalkoztatási program keretében összerakott darabokból többet már ki is helyeztek a városban.
Folyamatos a munka az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat udvarán. A csapat egyik fele leméri a faanyagot, majd méretre vágják azt. Március 1-től tovább folytatódik a közfoglalkoztatási program. Ennek keretében már hosszú ideje gyártanak szeméttárolókat, amelyekkel már mindenki találkozhatott a város különböző területein. Ezeket egyébként folyamatosan renoválják, újrafestik. Többségük lábát már betonba is öntötték, ezzel is védve azokat. A termékpaletta idén virágládákkal bővült ki.
„Az ötlet lényegében úgy alakult, hogy virágládákat gyártunk, hogy próbálom szebbé tenni a szegregált településrészeket, ezért úgy gondoltuk, hogy virágtartókkal lehet ezeket szebbé tenni. Én úgy gondolom, hogy fontos is az, hogy szebbé legyen téve. Több virágtartót is kihelyeztünk már a nyolcas választókörzetben. Az ÓVI segítségével sikerült virágokkal és földdel feltölteni” - mondta Váradi József, az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
A legyártott darabokra intézmények és területi képviselők is igényt tartanak. Csak az idei program keretben már 17 szeméttárolót és 16 virágládát adtak át nekik. A munkafolyamat nem bonyolult, a szakemberek már gyakorlottan rakják össze az elemeket, ennek ellenére Váradi József folyamatosan felügyeli és segíti őket.
„A faáru megérkezik, akkor azt csiszoljuk. A felületét megcsiszoljuk, minden oldalát, aztán méretre vágjuk és akkor összefúrjuk fúróval. Behajtóval összecsavarozzuk, aztán lazúrozzuk, lefestjük, úgy megy ki” - nyilatkozta Berki József.
Elsősorban szegregált területekre helyezik ki őket, hogy ezzel elősegítsék a tiszta, szebb lakókörnyezet kialakulását. A közelmúltban kilenc tároló került a helyére a nyolcas számú választókerültben. A helyiek nagyon örültek a kezdeményezésnek. Van olyan, aki többször is meglocsolja, gondozza a virágokat, amelyeket az ÓVI dolgozói már be is ültettek a ládákba.
![Csavarozzák össze a darabokat. Csavarozzák össze a darabokat.](https://www.ozd.hu/static/21222_s.jpg)
![Két férfi méretre vágja a fát. Két férfi méretre vágja a fát.](https://www.ozd.hu/static/21223_s.jpg)
![A méretre vágás pillanata. A méretre vágás pillanata.](https://www.ozd.hu/static/21225_s.jpg)
![Váradi József segíti a szakemberek munkáját. Váradi József segíti a szakemberek munkáját.](https://www.ozd.hu/static/21226_s.jpg)
![Az elkészült szeméttárolókat egy kupacba helyezték. Az elkészült szeméttárolókat egy kupacba helyezték.](https://www.ozd.hu/static/21227_s.jpg)
![Az egyik szakember összeméri a faelemeket. Az egyik szakember összeméri a faelemeket.](https://www.ozd.hu/static/21221_s.jpg)
![Összecsavarozzák az elemeket. Összecsavarozzák az elemeket.](https://www.ozd.hu/static/21228_s.jpg)
![Az egyik helyi lakos meglocsolja a virágokat. Az egyik helyi lakos meglocsolja a virágokat.](https://www.ozd.hu/static/21231_s.jpg)
![Kihelyezett virágládák a nyolcas számú választókerületben. Kihelyezett virágládák a nyolcas számú választókerületben.](https://www.ozd.hu/static/21232_s.jpg)
![Közeli kép a virágok locsolásáról. Közeli kép a virágok locsolásáról.](https://www.ozd.hu/static/21230_s.jpg)
![A fűrészgép vág, száll a forgács. A fűrészgép vág, száll a forgács.](https://www.ozd.hu/static/21224_s.jpg)
![Kihelyezett virágláda, amibe már virágot is ültettek. Kihelyezett virágláda, amibe már virágot is ültettek.](https://www.ozd.hu/static/21229_s.jpg)