Egy bírósági tárgyalás elevenedett meg a SZIKSZI tornatermében
Oktatás
2023. jún. 2.

Egy bírósági tárgyalás elevenedett meg a SZIKSZI tornatermében

Trianoni megemlékezést tartottak a SZIKSZI-ben. Idén az a bírósági tárgyalás elevenedett meg a tornateremben, amely során nagy területeket csatoltak el hazánktól.

A Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnáziumban 2010 óta szerveznek Nemzeti Összetartozás néven trianoni emlékműsort. Minden esztendőben kerül valamilyen új elem a programba. Ilyenkor nem csak szavalnak és énekelnek, hanem próbálnak egy színházi jelenetet megeleveníteni.

„Általában önkéntes alapon jelentkeznek erre a gyerekek, akik éreznek ez iránt valamiféle patriotizmust és szeretnének ebbe részt venni. Az itt fellépő gyerekek többségében nem tanultak színészetet, táncot. Egy-két instrukciót osztálytársaiktól, csoporttársaiktól kapnak és teljesen önmaguk pakolják össze a műsort, végül is az ötletet kolléganővel és történelem szakos, magyar szakos kollégával rakjuk össze és dolgozzuk ki” - mondta Arany László, a SZIKSZI pedagógusa.

Idén egy bírósági tárgyaláson keresztül mutatták be Magyarország szétdarabolását. 1920 januárjában tartottak békekonferenciát Párizsban, amelyre gróf Apponyi Albert vezetésével magyar küldöttség érkezett. A politikus a nagyhatalmak előtt megpróbálta legalább a többségében magyarok lakta területeket megvédeni, de minden felvetését elutasították. A békeszerződés aláírására 1920. június 4-én a Trianon-palotában került sor.

A szünetekben szavalatokkal, tánccal és énekekkel fűszerezték meg az előadást.

A területi elcsatolást minden bírósági döntést követően szemléltették is. Az előadás elején még a nagy Magyarország állt a fiatalok mögött, az ítélet után azonban kirajzolódott az a forma, amelyet napjainkban ismerünk.