Összetartó közösség

Megalakulásuk harmincötödik évfordulóját ünnepelték az Ózdi Szívbetegek Egyesületének tagjai a Civil Házban. Az eseményre színes programmal készültek a szervezők.

Néptáncosok is felléptek a Civil Ház színháztermében az ózdi Szív Klub jubileumi eseményén. Ám a közönség a Perdülő Nagyik és a Mezei Virág Dalkör produkcióit is megtekinthette. A szervezet harminchat évvel ezelőtt alakult, azonban a programon a tavaly elmaradt 35. évfordulót ünnepelték meg. Akkor ezt októberre tervezték, idén azonban az esetleges későbbi szigorítások miatt szerettek volna biztosra menni, ezért tűztek ki szeptemberi időpontot. A programon Janiczak Dávid polgármester és több intézményvezető is részt vett. Az Ózdi Szívbetegek Egyesülete egy nagyon összetartó közösség. Legyen szó általuk szervezett előadásról, szabadidős programról, körükben mindig felszabadult és családias a hangulat. Sulyok Istvánné már harminc éve tagja a szívklubnak. Ő is fellépett a délután folyamán, amikor a tánccsoport tagjaival palotást adtak elő, de a Zorba is szerepelt repertoárjukban.

„Bekapcsolódtam a társasági életbe. Mindig olyan voltam, hogy szerettem cselekedni, mindent aktívan megcsinálni, amit tudtam. Böbike jött, és mi ketten nagyon jól tudtuk együttműködni. A többiek is nagyon aranyosak, összetartóak, úgyhogy sokat dolgozunk érte, hogy ilyen minőségi munkát tudjunk végezni” - mondta Sulyok Istvánné, az Ózdi Szívbetegek Egyesületének titkára.  

Az ÓMI Zenés Színház tagjai is szórakoztatták a közönséget, akik igyekeztek a résztvevőket is bevonni a közös éneklésbe. A fiatalabb korosztály képviseletében az Erica C. Dance School & Company ózdi csoportjai léptek fel, akik több koreográfiával készültek. Az eseményen Bellér Lászlóné is jelen volt, aki elnökként tizenkét éven át vezette az Ózdi Nyugdíjas Klubot. Számára nagyon sokat jelent a közösség.

„Az idősebb korosztálynak ez az egy társas élet van. Számon tartják a programokat, odafigyelnek, javaslatokat tesznek és aki elmegy, az tényleg szívvel-lélekkel ott van, kikapcsolódik és tartozik valahová. Ez nagyon fontos ennek a korosztálynak, mert kirepülnek a gyerekek, sőt az unokák is, és nagyon nem jó egyedül maradni” - hangsúlyozta Bellér Lászlóné.

A program vacsorával zárult, amelynek fogásait a díszteremben fogyasztottak el a résztvevők, de a tánc sem maradt el. A különféle egyesületek életében sok olyan esemény van, amely valamilyen szempontból mérföldkőnek tekinthető. Ezek még tovább erősítik az egyes közösségeket. Az Ózdi Szívbetegek Egyesülete az elkövetkező időszakot is szeretné olyan rendezvényekkel megtölteni, amely a város lakóinak is igyekszik tartalmas és szórakoztató élményeket nyújtani.

(forrás)