Színes jelmezeket öltöttek a végzősök bolondballagás alkalmából
Bolondballagók lepték el az utcákat az egész városban. A jelmezekbe bújt diákok már korán reggel hangos, zenés kísérettel vonultak. A fiatalokra ünnepélyes ballagás, majd érettségi vizsga vár.
Jelmezbe bújt végzős diákok lepték el ma reggel az utcákat. A bolondballagás szinte minden középiskolában hagyománynak számít. A tanulók idén is különböző maskarákba bújva vonultak és ünnepeltek. Az Ózdi Szakképzési Centrum Gábor Áron Technikum végzősei tánccal mulattatták az autósokat is. A legtöbben kora reggel indultak útnak, majd az iskolákban újra találkoztak. A Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulói nem csak körbejárták a várost. A ballagók ugyanis egy zenés-táncos műsort is előadtak. Minden végzős diák jelmezt öltött. Voltak osztályok akik összeöltöztek, de olyanok is, akik a hozzájuk legközelebb álló maskarát vették magukra, nagyon változatos megjelenést kölcsönözve ezzel.
„Egységes jelmezt szerettünk volna megvalósítani, de úgy, hogy mégis kicsit különbözően tudjunk felöltözni, és ezért a kalózok egy jó választás volt, mert mégis egységes, de egyedi. Aztán elég sokat készültünk rá, de az alap koncepció már megvolt, mert a szalagavatón is ezt a táncot adtuk elő. Az elejét bővítettük még ki annyival, hogy az osztályfőnökünktől megszerzett kincs az érettségi” - mondta Bertalan Fanni, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója.
Ez az esemény az érettségi előtti utolsó alkalom, amikor lazíthatnak a fiatalok, így kihasználták a napot, amikor közösen szórakozhattak egyet.
„A múlt héten sokkal nagyobb volt bennem az izgalom, hiszen most rengeteg olyan dolog van, ami eltereli a figyelmemet. Ugye most itt volt ez a bolondballagás, tényleg nagyon jól telt az egész reggel, végigvonultunk a városon zenével, itt a suliban is tapssal fogadtak minket, végig dudáltak ránk, szóval nagyon érdekes volt és tényleg nagyon jó így érettségi előtt, hogy van egy kis idő, amikor úgy feloldódunk, és eltereli valami a figyelmünket a sok-sok tanulásról” - nyilatkozta Tatár Csenge, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium tanulója.
A bolondballagást követően intézményenként változó időpontokban tartják meg az ünnepélyes ballagásokat, így már nagy erőkkel készülnek a nagy napra.
„Egy kicsit azért a feszültség érződik, hiszen a végzős diákok érzik, hogy itt van már a búcsúnak az ideje, illetve a fiatalabbak is érzik, hogy el kell őket búcsúztatni. Takarítunk az intézményben, a díszítésre készülünk, úgyhogy ez tényleg a búcsú hete” - fogalmazott Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatója.
A ballagásokat követően, jövő hét hétfőn kezdődnek az írásbeli érettségik. A diákok elsőként magyar nyelv és irodalomból töltik ki a feladatlapokat.
![Az úton átsétáló bolondballagók. Az úton átsétáló bolondballagók.](https://www.ozd.hu/static/19935_s.jpg)
![A Piac út mentén táncoló bolondballagók. A Piac út mentén táncoló bolondballagók.](https://www.ozd.hu/static/19936_s.jpg)
![Távoli kép a bolondballagásra beöltözött SZIKSZI-s diákokról. Távoli kép a bolondballagásra beöltözött SZIKSZI-s diákokról.](https://www.ozd.hu/static/19937_s.jpg)
![Kalózoknak öltözött lányok. Kalózoknak öltözött lányok.](https://www.ozd.hu/static/19939_s.jpg)
![Autóversenyzőnek öltözött diák. Autóversenyzőnek öltözött diák.](https://www.ozd.hu/static/19940_s.jpg)
![A kalóznak öltözött osztály közös táncot adott elő. A kalóznak öltözött osztály közös táncot adott elő.](https://www.ozd.hu/static/19941_s.jpg)
![Az egyik lány tánc közben. Az egyik lány tánc közben.](https://www.ozd.hu/static/19942_s.jpg)
![Diákok a SZIKSZI tornatermében. Diákok a SZIKSZI tornatermében.](https://www.ozd.hu/static/19938_s.jpg)
![Bolondballagók az Ózdi Szakképzési Centrum Gábor Áron Technikumból. Bolondballagók az Ózdi Szakképzési Centrum Gábor Áron Technikumból.](https://www.ozd.hu/static/19934_s.jpg)