Megemlékezés, ünnepi műsor, Apáczai napok és fenntarthatóság – így kezdődött a programsorozat az intézményben
A fenntarthatósági témahéttel összekapcsolva rendezték meg Táblában a Tavaszi Apáczai Napokat. Egy játékos divatbemutatóval is készültek a fiatalok.
Széplaky Béla, egykori iskolaigazgató emléktáblájának megkoszorúzásával kezdődött az idei Tavaszi Apáczai Napok rendezvénysorozat. A táblai Apáczai Csere János Általános Iskola egykori intézményvezetője előtt az iskola vezetése és tanulói mellett meghívott vendégek is tisztelegtek. A volt pedagógus meghatározó személyisége volt a városrésznek.
Az ünnepségre családtagjai is évről-évre ellátogatnak. A koszorút is lánya, Szabóné Széplaky Zita helyezte el az emléktábla alatt. A program a zsibongóban folytatódott, ahol a vendégek köszöntése után két szavalat is elhangzott. Az intézmény számára nagyon fontos ez az esemény. A megtartása már hagyománnyá vált az elmúlt esztendőkben.
„Intézményünk mindig is nagy hangsúlyt fektetett a hagyományok ápolására, ezért bír számunkra nagy jelentőséggel, hogy minden évben ilyenkor, Béla nap környékén megemlékezzünk egykori igazgatónkra, Széplaky Béla tanár úrra. Nagy örömünkre szolgál, hogy minden évben a család tagjai is részt vesznek ezen az ünnepségen, és így méltóan tudunk emlékezni egykori nagyjainkra” - mondta Pénzesné Barta Krisztina, az Ózdi Apáczai Csere János Általános Iskola intézményvezetője.
Az idei évben ismét összekötötték ezt az eseményt a fenntarthatósági témahéttel. Utóbbi programjai egész héten tartanak. Az ünnepség hivatalos része után egy másik produkcióval is készültek, amely a tematikus héthez kapcsolódott. Ez nem volt más, mint egy játékos divatbemutató. Minden évfolyam készített egy vagy két ruhakölteményt, amelyek alapanyaga valamilyen hulladék volt újrahasznosított formában.
„Tanár néni összerakta a ruhákat és utána csinált ilyen virágokat, meg még ezt a ruhát és ilyen masnikat” - nyilatkozta Németh Liliána és Balázs Bendegúz Zoltán.
Ezeket a kollekciókat be is mutatták a közönségnek. Tanáraik olvasták fel a ruhakölteményekhez tartozó fontos információkat. Ezt követően kezdődött a Föld napja vetélkedő. A témanapok folytatásában az egészségvédelem, a sportolás, a fenntarthatóság és a hulladékgazdálkodás lesz a középpontban.
![Az ünnepségen megjelentek a tábla alatt állnak. Az ünnepségen megjelentek a tábla alatt állnak.](https://www.ozd.hu/static/19739_s.jpg)
![Az egyik tanár felügyeli a versenyző diákokat. Az egyik tanár felügyeli a versenyző diákokat.](https://www.ozd.hu/static/19757_s.jpg)
![A megjelentek egy része a zsibongóban ül. A megjelentek egy része a zsibongóban ül.](https://www.ozd.hu/static/19744_s.jpg)
![Közeli kép az egyik beöltözött kislányról. Közeli kép az egyik beöltözött kislányról.](https://www.ozd.hu/static/19750_s.jpg)
![Az intézmény vezetője a zsibongóban. Az intézmény vezetője a zsibongóban.](https://www.ozd.hu/static/19745_s.jpg)
![A zsibongóban ülő megjelentek egy része. A zsibongóban ülő megjelentek egy része.](https://www.ozd.hu/static/19746_s.jpg)
![Köszöntő beszéd Széplaky Béla egykori igazgató emléktáblája alatt. Köszöntő beszéd Széplaky Béla egykori igazgató emléktáblája alatt.](https://www.ozd.hu/static/19740_s.jpg)
![A koszorúzás pillanata. A koszorúzás pillanata.](https://www.ozd.hu/static/19741_s.jpg)
![A diákok asztalhoz ültek, hogy elkezdjék a Föld napi vetélkedőt. A diákok asztalhoz ültek, hogy elkezdjék a Föld napi vetélkedőt.](https://www.ozd.hu/static/19754_s.jpg)
![A megjelentek egy része a zsibongóban. A megjelentek egy része a zsibongóban.](https://www.ozd.hu/static/19742_s.jpg)
![Távoli kép a zsibongóban megjelentekről. Távoli kép a zsibongóban megjelentekről.](https://www.ozd.hu/static/19743_s.jpg)
![Az egyik rajz, ami a fenntarthatósági témahétre készült. Az egyik rajz, ami a fenntarthatósági témahétre készült.](https://www.ozd.hu/static/19747_s.jpg)
![Távoli kép a divatbemutató pillanatáról. Távoli kép a divatbemutató pillanatáról.](https://www.ozd.hu/static/19751_s.jpg)
![Gyerekek hulladékból készült ruhában. Gyerekek hulladékból készült ruhában.](https://www.ozd.hu/static/19748_s.jpg)
![Az egyik kislány a témahétre készült ruhában. Az egyik kislány a témahétre készült ruhában.](https://www.ozd.hu/static/19749_s.jpg)
![Az egyik lány a kifutón. Az egyik lány a kifutón.](https://www.ozd.hu/static/19752_s.jpg)
![A beöltözött tanulók összeálltak egy képre. A beöltözött tanulók összeálltak egy képre.](https://www.ozd.hu/static/19753_s.jpg)
![Diákok a feladat megoldása közben. Diákok a feladat megoldása közben.](https://www.ozd.hu/static/19758_s.jpg)
![A tanárnő elmagyarázza a feladatot. A tanárnő elmagyarázza a feladatot.](https://www.ozd.hu/static/19755_s.jpg)
![A gyerekek az asztalnál ülnek és oldják meg a feladatot. A gyerekek az asztalnál ülnek és oldják meg a feladatot.](https://www.ozd.hu/static/19756_s.jpg)