Információs és tanácsadó rendezvényt tartottak városunkban, amelynek az Inkubátor Ház adott otthont. A megjelentek számos pénzügyi tudnivalóról értesülhettek az eseményen.
Pályázatok álltak a középpontjában annak a rendezvénynek, amelyet az Inkubátor Ház kis előadó termében tartottak a civil közösségek képviselőinek. A megjelentek az információs és tanácsadó programon elsősorban fontos pályázatokról, továbbá a szervezetek működését érintő szabályokról is hallhattak.
„A civil szervezetek számára egy információs és tanácsadó rendezvényt tartunk. Közeledik most májusban több határidő is, beszámolás, és az egy százalék kapcsán. Néhány fontos információra a könyvelővel együtt kell felhívnunk a figyelmüket, hogy mire figyeljenek. A Nemzeti Együttműködési Alap előző éves pályázatai is lezárultak, most van az elszámolási időszak” - mondta Nagy Viktória, az ERKE tanácsadója.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ jó kapcsolatot ápol az Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesülettel. Az ő segítségükkel szervezik meg ezeket a programokat. Jelenleg zajlik az egyesületnél a helyi fejlesztési stratégia újrafogalmazása. Ennek kapcsán várják az önkormányzatok, vállalkozások és civil szervezetek ötleteit, hogy a következő pénzügyi ciklusban hogyan tudnának egy nagyobb összeget különböző pályázatok keretében felhasználni.
„Elsősorban arra gondoltunk, hogy térségünkben a gazdaság fejlesztés rendkívül hangsúlyos lenne, különös tekintettel arra, hogy az infláció, a háború és a világjárvány következtében milyen nehéz helyzetbe kerültek térségünkben a vállalkozások. Részükre szeretnénk eszközfejlesztésre, felújításra, bővítésre és telephely kialakításra forrást biztosítani. Civil szervezetek és önkormányzatok számára közösségi fejlesztések, rendezvények, különböző eszközök beszerzése, közösségi terek felújítása. Ezek az alap ötletek. De tényleg szeretnénk, ha stratégiánk közösségi tervezésen alapulna, mert úgy tapasztaljuk, hogy így lesz a legkönnyebben elkölthető ez az összeg” - emelte ki Balázs Anikó, az Észak-Borsodi LEADER Unió Helyi Közösség Egyesület munkaszervezet vezetője.
Több mint négyezer civil szervezet működik vármegyénkben. Csak a tízezer lakos alatti településekkel foglalkozhatnak, így ózdi telephellyel rendelkező szervezet nem tartozhat hozzájuk. Az évek során számtalan változás bekövetkezhet életükben és fontos, hogy a szakemberek felhívják a figyelmüket ezekre. Emellett azoknak is segítséget nyújthatnak az ilyen tájékoztatók, akik most szeretnének bizonyos lehetőségeket igénybe venni.
„Számomra ennek a mai délutánnak az az aktualitása, hogy én még előtte vagyok bizonyos pályázatoknak, én vagyok a csendes érdeklődő. Minden információt, amit itt kapok igyekszem majd magamba gyűjteni, hogy ezeket majd később hasznosítani tudjam” - nyilatkozta Fodor Emese.
A tájékoztatón szó esett a legfontosabb elvégezendő feladatokról, mint például a beszámolási határidők betartásáról vagy éppen a jövőben igénybe vehető pályázati kérelmek benyújtásáról is.