Raklapból virágládák és hulladéktárolók készülnek
Város
2023. márc. 22.

Raklapból virágládák és hulladéktárolók készülnek

Virágládákat és kültéri hulladéktárolókat gyártanak az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál. A termékek raklapokból készülnek.

Folytatódik a munka az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál. Idén elindult egy újabb program, amelynek köszönhetően több mint tíz közfoglalkoztatott tevékenykedhet az Újtelepen. Nyolc hónap alatt a dolgozók arra törekednek, hogy minél több kültéri elem elkészüljön.

„Az újabb közfoglalkoztatási program március elsejével indult, amely 2023. november 30-ig fog tartani. A jelenlegi program bővült, tehát tíz fő helyett tizenkét fő foglalkoztatott a létszámunk. Ebből négy szakmunkás, nyolc segédmunkás. Ez a program száz százalékos bértámogatással valósult meg, tíz százalék dologi kiadással, amiből folytatjuk az értékteremtő munkafolyamatunkat” - mondta Váradi József, az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.

A korábbi években elindult munka, azaz a hulladéktárolók készítése kibővült egy újabb elemmel. Fűrészáruból készítenek virágtartó ládákat a programban résztvevők.

„A munkafolyamat úgy kezdődik, hogy megkapjuk a faárut. Ezt készre csiszoljuk, aztán méretre vágjuk, majd összerakja két szakmunkás. Kezdődik a pácolás, és be is fejeződik ezzel” - nyilatkozta Seres Csaba, az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat csoportvezetője.

Az elemek gyártásának egyfajta figyelemfelhívás is a célja, hiszen fontosnak tartják a környezetvédelmet. Az elkészített hulladéktároló edények, melyek billenthetőek, valamint a virágtartó ládák a város több pontjára lesznek kihelyezve, amelyekbe a növényeket az Ózdi Városüzemeltető Intézmény biztosítja. A közfoglalkoztatási programban résztvevők az elemek gyártásán kívül a József Attila úti Ifjúsági Parkban karbantartási munkálatokat is végeznek majd.