Fociztak és főztek
Futball tornával egybekötött főzőversenyt tartott a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete szombaton a városi stadionban.
Kupák sorakoztak az asztalon, a bográcsban pedig finomabbnál finomabb ételek készültek. A Magyar Szocialista Párt helyi szervezetének tagjai és szimpatizánsai vettek részt azon a programon, amelynek a városi stadion adott otthont szombaton. Az eseményt májusra tervezték, de a járványhelyzet miatt el kellett halasztani. A jó hangulatú rendezvényen a sportos megmérettetés mellett a gasztronómia is helyet kapott. Az összejövetel egyik célja volt, hogy kicsit szabadabb keretek között vitathassák meg a mindennapokat érintő kérdéseket.
„Amatőr csapatokról van szó, baráti társaságok fognak össze, természetesen ez nem arról szól, hogy vérre menő meccseket játszunk, hanem sportolunk, együtt vagyunk, szórakozunk. Természetesen lesz legjobb játékos, legjobb csapat. Kupákat fognak kapni. Ennek az egésznek az a lényege, hogy együtt töltsünk el egy napot” - nyilatkozta Kiss Sándor, az MSZP Ózdi Szervezetének elnöke.
A rendezvény sikerét jól mutatja, hogy idén többen vettek részt rajta, mint tavaly. Öt formáció mérte össze felkészültségét a focikupán. Az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Flamengo csapata évről-évre visszajár a sportos megmérettetésre, 2020-ban döntősök voltak. Akkor második helyen zártak. Most sikerült megnyerniük a tornát.
„Legfontosabb a mai napon az, hogy mindenki jól érezze magát, sportszerű mérkőzéseket játszunk. A csapatokban mindenki ismeri egymást. Mondhatni, hogy az egész csapat egy baráti társaság. A legfontosabb az, hogy mindenki jó élményekkel menjen haza, és jól kifocizza magát” - emelte ki Váradi József, az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Flamengo csapatának vezetője.
A mérkőzések 2 x 10 perces összecsapásokból álltak. Második lett a borsodnádasdi Horváth Family, harmadik helyezett az ózdiakból álló Simi SE együttese, negyedik a Szikszis végzős tanulók alkotta formáció, vagyis a Csibészek, ötödik pedig a Tinet-Pro Kft. képviselőiből összeállt csapat. A találkozón nemcsak helyiek, hanem a megyei- és az országos vezetés képviselői is részt vettek. Így városunkba érkezett dr. Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója, dr. Varga László országgyűlési képviselő és Nyakó István.
![A focikupa az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Flamengo csapatának győzelmével zárult. A focikupa az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Flamengo csapatának győzelmével zárult.](https://www.ozd.hu/static/2667_s.jpg)
![A rendezvény sikerét jól mutatja, hogy idén többen vettek részt rajta, mint tavaly. A rendezvény sikerét jól mutatja, hogy idén többen vettek részt rajta, mint tavaly.](https://www.ozd.hu/static/2668_s.jpg)
![Városunkba érkezett dr. Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója, dr. Varga László országgyűlési képviselő és Nyakó István. Városunkba érkezett dr. Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója, dr. Varga László országgyűlési képviselő és Nyakó István.](https://www.ozd.hu/static/2669_s.jpg)
![Futball tornával egybekötött főzőversenyt tartott a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete szombaton a városi stadionban. Futball tornával egybekötött főzőversenyt tartott a Magyar Szocialista Párt helyi szervezete szombaton a városi stadionban.](https://www.ozd.hu/static/2670_s.jpg)
![A főzőversenyre is öt csapat nevezett. A főzőversenyre is öt csapat nevezett.](https://www.ozd.hu/static/2671_s.jpg)
![A bográcsban finomabbnál finomabb ételek készültek. A bográcsban finomabbnál finomabb ételek készültek.](https://www.ozd.hu/static/2672_s.jpg)
![A városi stadionban rúgták a bőrt az MSZP helyi szervezetének szabadtéri programján. A városi stadionban rúgták a bőrt az MSZP helyi szervezetének szabadtéri programján.](https://www.ozd.hu/static/2673_s.jpg)
![A rendezvényre dr. Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója is meghívást kapott. A rendezvényre dr. Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója is meghívást kapott.](https://www.ozd.hu/static/2663_s.jpg)
![Az asztalon sorakoznak az érmek és kupák. Az asztalon sorakoznak az érmek és kupák.](https://www.ozd.hu/static/2664_s.jpg)
![Öt csapat mérte össze felkészültségét a focikupán. Öt csapat mérte össze felkészültségét a focikupán.](https://www.ozd.hu/static/2665_s.jpg)
![A torna az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Flamengo csapatának győzelmével zárult. Második lett a Borsodnádasdi Horváth Family, harmadik helyezett az ózdiakból álló Simi SE együttese, negyedik a Szikszis végzős tanulók alkotta formáció, vagyis a Csibészek, ötödik pedig a Tinet-Pro Kft. képviselőiből összeállt csapat. A torna az Ózdi Roma Nemzetiségi Önkormányzat Flamengo csapatának győzelmével zárult. Második lett a Borsodnádasdi Horváth Family, harmadik helyezett az ózdiakból álló Simi SE együttese, negyedik a Szikszis végzős tanulók alkotta formáció, vagyis a Csibészek, ötödik pedig a Tinet-Pro Kft. képviselőiből összeállt csapat.](https://www.ozd.hu/static/2666_s.jpg)