Ismerkedés az állatokkal – különleges élőlényekkel találkozhattak ma a fiatalok az egyik helyi általános iskolában

Királypitonnal, kaméleonnal és varánusszal is találkozhattak ma a Vasvár Úti Általános Iskola diákjai. A diákok egy különleges pályázatnak köszönhetően ismerhették meg az Utazoo Minizoo élőlényeit.

A Vasvár Úti Általános Iskola egy különleges eseményt szervezett ma egy pályázatnak köszönhetően. A királypiton akár másfél méteresre is megnőhetnek. Leginkább kisebb madarakkal táplálkozik. A legbátrabbak közelebbről is megtekintették az élőlényt és voltak olyanok is, akik meg is simogatták.

„Intézményünk idei tanévének egyik célja, hogy állatbarát általános iskolává váljunk. Ehhez kapcsolódóan szerveztük meg az Utazoo Minizoo programot, és így invitáltuk be az előadókat. Szerencsére nagy létszámmal jelentkeztek a gyerekek, több mint háromszáz tanulónk vesz részt ezen az előadáson. A másik célunk az, hogy 2020-ban a nemzeti alaptantervben csökkent a környezetismeret óra száma. Emiatt próbálnánk ezt is kompenzálni, és ezért nagyon örülünk, hogy sikerült most megszervezni ezt a programot” - mondta Kozupné Tóth Bianka, a Vasvár Úti Általános Iskola intézményvezető-helyettese.

A kaméleon egy nagyon különleges élőlény. Róla is számos érdekes információt tudhattak meg a fiatalok. Egyik legkedveltebb tagja volt az utazó állatkertnek. Egy varánusz is érkezett Tápióbicskéről. Ő volt az egyik legtermetesebb példány, akit magukkal hoztak. A szervezet tagjai hosszú évek óta foglalkoznak állatokkal és a tartásukkal.

„A legfontosabb talán az, hogy mindegyikük egzotikus állat. Nem mindegyik fordul elő a háztartásokban, bár ma már egyre nehezebb újat mutatni a gyerekeknek, hiszen a különböző csatornákkal nehéz tartani a lépést, és be kell vetni a különlegesebb állatokat, amiket meg is érinthetnek, így igyekszünk ilyen élőlényeket hozni, amihez hozzá is érhetnek. Ez alól kivétel például a madárpók és a skorpió, őket csak megnézzük, de nem vesszük kézbe” - emelte ki Pillmayer Mihály, az Utazoo Minizoo vezetője.

Három szakállas agáma is nézelődött a padlóról. Nevüket a fejük oldalán található szakállszerűen kicsúcsosodó pikkelyről kapták, amiket ők maguk fel is tudnak fújni. Ez az állatfajta otthoni tartásra is kifejezetten alkalmas. A görög teknősök közel húsz centiméteresre is megnőhetnek. Többféle mintázatban pompázhatnak, ám valamelyikről ez hiányozhat. Velük már többen is találkoztak, de ennek ellenére is sokan megsimogatták őket.

„A kaméleon azért tetszett nekem, mert nem láttam még. Szokta változtatni a színét is” - fogalmazott Szerencsi Balázs, a Vasvár Úti Általános Iskola tanulója.

„A kígyó volt a legjobb, mert nagyon jó volt simogatni” - nyilatkozta Rékasi-Kocsis Dóra, a Vasvár Úti Általános Iskola tanulója.

A tarisznyarák fürgeségét is szemügyre vehették a diákok, ugyanis ő is helyet kapott a bemutatóban. Hatalmas hátpáncélja védi az egész testét. Lábaival gyorsan iramodott meg a teremben, de tőle sem kellett félniük a gyerekeknek. Egy élőlény gondozása nagy felelősség. Így egy házi kedvenc vásárlása előtt fontos a tájékozódás és az információgyűjtés, hogy pontosan milyen odafigyelést igényel majd a kiválasztott állat.

(forrás)