Karinthy Frigyes nagy szerelmeit ismerhették meg az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban

Online vetítést szerveztek az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban. Korábban Ady Endre életét mutatták be kicsit másképp. A mostani film Karinthy Frigyes nagy szerelmeiről szólt.

„Nagy szeretettel köszöntöm kedves vendégeinket könyvtárunkban, a Madách Színház online előadásán” - így üdvözölte a megjelenteket az Árpád Vezér Úti Fiókkönyvtárban Csörgőné Csépányi Krisztina. A hallgatóság már elfoglalta helyét a teremben, kezdődött az online vetítés. Ez már a második alkalom volt, hogy hasonló rendezvényre hívták meg az érdeklődőket. Korábban Ady Endréről szólt a vetítés.

„Többen jöttek az előadásra, és nagyon tetszett nekik. Egy kicsit másképp látjuk ebben a vetítésben és ebben az előadásban az íróinknak az életét, hiszen nem mindig volt előtérben a szerelmi életük. Érdekes darab volt az Ady Endre darab is, és az előzetesből úgy gondoljuk, hogy a mostani is nagyon figyelemfelkelő darab lesz” - nyilatkozta Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár vezetője.

„Nagyszerűnek tartom azt, hogy ilyen előadások vannak. Én az unokáimnak is elmesélem azért, hogy amiket ők tanulnak, ezzel én kiegészítem. Mivel én is író vagyok, legalább belátok abba, hogy milyen életük volt ezeknek az íróknak. Elég érdekes” - mondta Fazekasné Szabján Erika.

A Madách SzínpadON a Madách Színház 2020 tavaszán indult online programsorozata, amely saját készítésű, a színház, a film és a TV műfaji határain létrejött úgynevezett „film-szín-játékokat” kínál. Összefoglaló címe: Írók-sorsok-szerelmek, amely a XX. század legismertebb magyar íróinak életét és szerelmi történeteit dolgozza fel korabeli levél- és naplórészletek, hiteles dokumentumok alapján. A darabban Fekete Ernő, Jordán Adél és Fekete Réka Thália színművészek játszanak.

„Örömmel várom, hogy most mit kapunk ebből a dologból és remélem, hogy lesz még. Nagyon örülünk neki, hogy a könyvtár itt ezt felkarolta és reméljük, hogy továbbra is lesz ilyen a nyár folyamán is, és mindig tanulunk valamit” - fogalmazott Bereczki Katalin.

A két egyetlen című film – a két egyetlen nő között őrlődő, író tragikomikus helyzetét és életének döbbenetes érzelmi fordulatait mutatta be Fráter Zoltán forgatókönyvéből, Szirtes Tamás rendezésében.

(forrás)