Az ÓAM-ÓKC U14-es együttese vasárnap mérkőzik meg a Salgótarjáni SKC ellen. A csapat jelenleg a tabella ötödik helyén áll. A Gyermekbajnokság májusban zárul.
A 15 főből álló Ózdi Kézilabda Club U14-es utánpótlás csapata már régóta együtt játszik. Edzőjük, Ivády Csaba ettől az évtől trenírozza őket. Tavaly novemberben az energiaválság miatt bezárt a Marosi István Városi Sportcsarnok, így az Újváros Téri Általános Iskola jól felszerelt tornatermében tudtak dolgozni. Ebben az időszakban a mérkőzéseket tekintve holt idény volt, így a helyszín nem befolyásolta az együttest a felkészülésben. A fiúk már újból a sportcsarnokban edzenek, és jelenleg készülnek a Gyermekbajnokság most vasárnapi, 6. fordulójára, amelyben kivételesen csak egy mérkőzés vár rájuk.
„Ez egy nagyon furcsa bajnokság, hiszen csak egyetlen mérkőzést fogunk játszani Salgótarjánnal. A torna rendezése egyébként mindig úgy történik, hogy kettő mérkőzést játszunk. Minden alkalommal elmegyünk, és egy meccs pihenővel két mérkőzésre kerül sor. Ez egy rendhagyó forduló lesz, hogy egy mérkőzést fogunk játszani” - mondta Ivády Csaba, az ÓAM-ÓKC U14-es csapatának edzője.
Többek között a szélsőjátékra, indításos feladatok gyakorlására ismét lehetőség nyílt a nagyobb térrel rendelkező sportcsarnokban, így a csapat maximális erőbedobással tud készülni a szezonra.
„2016 óta kézilabdázom. Először az Újváros Téri Általános Iskolában kezdtem. Egy héten négy edzésünk van, hétfőn, kedden, csütörtökön és pénteken. Pénteken az Újváros Téri Általános Iskolában. A vasárnapi meccsre nagyon próbálunk készülni erőnléti és kitartó futás edzésekkel” - nyilatkozta Szerémi Lívió, az ÓAM-ÓKC U14-es csapatának játékosa.
A Gyermekbajnokság tabelláján az U14-es ózdiak jelenleg az ötödik helyen állnak. A sorsolás alapján Borsod, Nógrád és Heves vármegye csapatai versenyeznek egymással. A vasárnapi egy mérkőzéses fordulót, még öt további követ. A bajnokság utolsó megmérettetése május 13-án lesz Mezőkövesden.