Folytatódik a közterület felújítás
Város
2023. jan. 25.

Folytatódik a közterület felújítás

Felújítják a Táblai köztemetővel szemben található autós megállót. A kétszer nyolc állásos, összesen 364 négyzetméteres terület a parkoló felújítási projekt egyik legnagyobb területe.

A kivitelező cég dolgozói már várták a CKT betont szállítmányt, hogy megkezdődhessen a munka. Korábban minden területi képviselő kijelölte saját térségében azokat a helyszíneket, ahol a legnagyobb szükségét érezte a beruházásnak. Csutor László a Táblai köztemetővel szemben található parkolót választotta, ahol hét elején már elkezdték az előkészítést a szakemberek.

„Lakossági kérés volt már több éven keresztül. Ózdnak egy bevezető útja van Miskolc felől. Ez az egyik oka. A másik pedig, hogy egy nagyon fontos köztemetőről beszélgetünk, ahol minden napos temetések vannak és az ide eljövő, temetést megtisztelő emberek nagy többsége gépjárművel jön és eddig többnyire a sárban dagonyáztak itt, amikor esők voltak. Hiába volt kialakítva itt a parkolóhely, én úgy gondolom, hogy megérdemli ez a terület, hogy aszfaltozást kapjon, illetve hogy körbe legyen kerítve járdaszegéllyel” - mondta Csutor László, területi képviselő.

A sötétszürke K-szegélyköveket egy utánfutón szállították a helyszínre, majd kipakolták és elkezdték azok beigazítását a kijelölt vonal mentén. Vízmértékkel ellenőrizték, hogy egyenesen kerüljenek be egy sávba.

„A múlt heti árvizes projekt miatt, hogy tele volt minden vízzel, nem tudtunk dolgozni. A mai nap kijöttünk. A tükör már elő van készítve, mert ez ugye salakkal van feltöltve, úgyhogy sok mindent nem kell hozzányúlni. Kimértük a szegélyeknek a helyét, és elkezdtük rakni a szegélyt. Megbontottuk itt az út előtt a bejárót, mert ez csak négy méteres volt és megnagyobbítottuk hat méterre” - emelte ki Hudák István, a Lasped Kft. műszakvezetője.

Az úttükör előkészítése pár napon keresztül zajlott. Mára befejezték a szegélykövek rendezését is. A területre egyébként egy kétszer nyolc állásos parkoló épül, amely összesen 364 négyzetméteres lesz. A helyszín nagyon forgalmas, így már szükség volt a beruházásra. Emellett a településkép is pozitív irányba változik majd.

„Régóta szeretnénk megoldani a parkolást a Táblai temetőnél, hiszen a 25-ös számú főút hatalmas forgalmat bonyolít le, ugyanis Miskolc és a határ felé is itt jár a legtöbb autó, és jelentős problémákat tud okozni egy-egy temetés, vagy akár Mindenszentek alkalmával, hogyha az út mellett parkolnak. Most erre az állami támogatás lehetőséget adott, úgyhogy egy tizenhat állásos parkoló kerül kialakításra itt a temetőnél. Ez után pedig folytatjuk tovább a város többi területén” - nyilatkozta Janiczak Dávid, polgármester.

Az előkészítés véget ért. Ha az időjárás is engedi, holnap tíz centiméter vastagságú CKT betonréteget terítenek le ide a szakemberek. Ezt követően emulziózás, valamint az öt centiméter vastagságú AC 11 aszfalt lefektetése van hátra a végső állapot elérésig. Az aszfaltréteg várhatóan márciusban kerül rá, azonban az autósok a betonréteg megszilárdulása után már birtokba vehetik.