Változott a forgalmi rend a Kazinczy Ferenc úton
Város
2023. jan. 24.

Változott a forgalmi rend a Kazinczy Ferenc úton

Egyirányúsították a Kazinczy Ferenc út egy részét. Ma délelőtt az ÓVI és a Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai közös erővel végezték a munkálatokat.

Forgalmirend-változásra hívja fel a figyelmet a tábla az Ív úton, mától ugyanis egyirányúvá vált a Kazinczy Ferenc út egy része. A Bartók Béla út felől is látható a jelzés, miszerint már csak az innen érkezők hajthatnak be a területre. Ennek fő oka az érintett szakaszon jelenleg is zajló beruházás, azaz az óvoda építés. Az intézmény falai már állnak, de sok dolog van hátra az átadásig. A tervek szerint novemberre mindennel elkészülnek.

„A Magyar Katolikus Egyháznak és a magyar államnak köszönhetően egy új óvoda épülettel gazdagodik a Falu városrész. Ennek következtében azonban szükségessé vált a forgalmi rend változtatása. A Kazinczy Ferenc utcában várhatóan sokkal nagyobb forgalom fog megjelenni, éppen ezért az óvodával érintett szakaszát egyirányúvá tettük. Kérjük a lakosságot, hogy ennek a megváltozott forgalmi rendnek megfelelően közlekedjenek, kellő körültekintéssel, az építkezés ideje alatt pedig kellő gondossággal” - mondta dr. Csuzda Gábor, területi képviselő.

A döntés másik oka, hogy a Kazinczy Ferenc és a Vajda János útra is parkolók létesítését tervezik, amelyre nagy szükség lesz, főleg akkor, amikor az óvoda megnyitja kapuit. Előbbin a tervek szerint nyolc, utóbbin pedig tizennégy állás készül majd el. Az Ózdi Városüzemeltető Intézmény és Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei is kivették a részüket a feladatokból.

„Miután itt eldőlt, hogy ez az út egyirányú lesz, megrendeltük az ide szükséges közlekedési táblákat, amiket most helyezünk ki. Összesen körülbelül tíz táblát kellett kitenni, mert ugye előre is kell jelezni, hogy forgalmi rend változás van. Illetve itt a közút munkatársai végzik ezeknek a terelő elemeknek a kihelyezését, hogy innen alulról még véletlenül se hajtsanak ide fel. Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a tábla alapján közlekedjenek és ne megszokásból” - hangsúlyozta Dubovinszky László, az Ózdi Városüzemeltető Intézmény műszaki vezetője.

Az említett terelőket egymásba illesztették és az aszfalthoz is hozzá fogatták, hogy még stabilabb legyen. A szakemberek és a terület képviselője is abban bízik, hogy a sofőrök megszokják a változást, mielőtt az óvoda megnyitja kapuit.