Megkezdődött az iskola, hamarosan lezárul az első félév
Oktatás
2023. jan. 9.

Megkezdődött az iskola, hamarosan lezárul az első félév

A rendkívüli hosszúságú téli szünet után ismét beindult a munka az iskolákban. Félévzárás, felvételi színesíti a 2023-as esztendő első hónapját.

Az elmúlt években nem igazán volt példa ilyen rendkívüli hosszúságú szünetre. Oktatási szempontból talán nem a legszerencsésebb egy ilyen nagyságrendű időszak, hiszen rendkívül közel van az első félév vége. Közelednek a lezárás előtti utolsó témazáró dolgozatok, szóbeli feleletek, és természetesen a tanév második felének tervezése is kezdetét veszi.

„Januárban van az első félév zárása, készülünk a második félév megnyitására. Illetve a központi írásbeli felvételik azok, amik nagyobb események nyilván az általános iskolák illetve a középfokú intézmények életében. Valamint nálunk egy kicsit rendhagyó módon február elején egy alapítványi bált szeretnénk szervezni, hiszen erre az elmúlt években nem volt lehetőség, és most már itt az ideje, hogy ezt is visszahozzuk az iskola életébe” - nyilatkozta Hajdu Krisztián, a Széchenyi István Katolikus Technikum és Gimnázium igazgatója.

A téli szünet az időtartama ellenére sem biztos, hogy kellően pihentető is volt. Az időjárás sem kedvezett a klasszikus téli programok szervezésének, sokan benti elfoglaltságot találtak maguknak. Éppen ezért a viszontlátás öröme is áthatotta az évkezdést.

„Év elejétől készülnek a nyolcadikosok a központi írásbelire, amit most 21-én, szombaton fognak megírni. Nagyon drukkolunk nekik, és még utolsó hajrákban otthoni feladatokat is kapnak, gyakorolnak, pluszban előkészítők is vannak. Nem beszélve arról, hogy 20-án félévet is zárunk, tehát nem csak a nyolcadikosok, hanem a többiek is próbálnak még javítani” - mondta Galkóné Szabó Mária, az Újváros Téri Általános Iskola igazgatója.

A hosszú szünet után ismét teljes gőzzel folytatódik a munka az oktatási intézményekben. Heteken belül a félévet lezáró bizonyítványokat is megkapják a tanulók.