1. Hírek
2. Hírek

Seffer Ferenc édesapja az Ózdi Kohászati Üzemek kazánlakatosa, édesanyja háztartásbeli volt. Iskoláit a Gyártelepi Általános Iskolában kezdte, majd 1956-ban a József Attila Gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítványt. Első munkahelye az ÓKÜ Anyagvizsgálati Osztálya volt, ahol kémiai laboráns szakmunkás bizonyítványt szerzett. Később több beosztásban is dolgozott, így mérőtechnikusként, vagy roncsolásmentes anyagvizsgálóként. Nyugdíjba az utóbbi beosztásból ment 1990-ben, 35 ledolgozott esztendőt követően.

A szerveződő ellenzék helyi tagjaként az első önkormányzati választáson ekkor választották polgármesternek; mondhatni a város legnehezebb időszakában. Személyiségét jól kifejezi, hogy lakásának telefonszámát az Ózdi Vasas című lap is közölte. Kevesebb mint egy évvel később, 1991-ben mégis önként és csalódottan mondott le a tisztségről többszörös feljelentések és meghurcolások után. Tagja maradt azonban a képviselőtestületnek, amelybe 1994-ben is újraválasztották. Belépett az akkori Szabad Demokraták Szövetségébe (SZDSZ), miközben a megyei közgyűlésnek még nyolc évig tagja volt polgármesterségét követően is.
 
Pályájának ezen időszakát ismerhetjük a rendszerváltás korát bemutató megannyi írásból, újságcikkből, valamint a dokumentumfilmekből; így Almási Tamási Ózdi sorozatából (1987-1997), amelynek záró epizódjában a teljes kiábrándultság állapotában nyilatkozott a legsötétebb időszakként jellemezve ezt az évtizedet. A kiegészítő rész egyes jeleneteiben ismét feltűnt (2004, 2006), ahogy a garázsa előtt pázsitot és virágokat öntözve keserűen nyilatkozta, hogy a mindenkori kormányok milyen módon maradtak adósai Ózdnak, amely az Európai Unióba sem tudta jelentősen fejleszteni beruházókat vonzó infrastruktúráját, vagy munkaerő-piaci megítélését.

Felesége, Dr. Jancsi Éva 1968-tól az ózdi Almási Balogh Pál Kórház orvosa volt, azonban – hosszú vívódás után – a távozás mellett döntöttek és Egerbe költöztek. 2022 júliusában, felesége halálát néhány hónappal élte túl: betegsége mellett párja elvesztését, illetve a magányt nehezen tudta feldolgozni, így az év legvégén követte őt.

Az azóta megszűnt Népszabadság egykori újságírója, Romhányi Tamás 2006-ban „egy hivatásos ózdinak” nevezve így írt Seffer Ferenc idealista személyiségéről: „Gyerekként munkáskolónián nőtt fel, a nyarat klottnadrágban és mezítláb töltötte, mert a drága cipőt elzárták szülei. Amit mindenhová magával vitt, az egy kanál volt, mert a kolónián ételmaradékot nem dobtak ki, de az összes lakásban szeretettel látták a csellengő gyerekeket. Memóriáját időnként azzal teszteli, fel tudja-e sorolni mind a 96 lakás lakóit. Ötvenhatban, frissen érettségizett fiatalemberként nézte, ahogy három embert felakasztanak a gyári úton. Több barátja elhagyta az országot, ő azt mondta, kalandvágyból itthon marad.”

… Nem maradt itthon, s bár távozott Ózdról évekkel ezelőtt, gyakran vissza-visszatért, a helyi történések nem kerülték el a figyelmét, csakúgy, mint az Ózdról induló új társadalomtörténeti kutatások, amelyeket nagyban segített felhalmozott dokumentumaival, fényképgyűjteményével, visszaemlékezéseivel. Két ilyen felvételén a vasgyár ingóságainak rohamos eltűnésével illusztrálta az ipari táj megszűnését, az egykor volt iparváros valódi arculatának teljes elvesztését.

Mert őt érdekelte és mindvégig megmaradt ózdinak, miképpen mi is így őrizzük meg emlékezetünkben.

Nyugodj békében polgármester úr!

                                                                                                                            /Szerző: Alabán Péter/