Adventi koncertet adtak az Erkel Ferenc Zeneiskola növendékei
Kultúra
2022. dec. 14.

Adventi koncertet adtak az Erkel Ferenc Zeneiskola növendékei

Több évtizedes hagyomány, hogy a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvodában év vége előtt, adventi koncertet adnak a zeneiskola növendékei.

Adventi koncerttel kedveskedtek tanítóiknak, szüleiknek és a vendégeknek az Erkel Ferenc Zeneiskola növendékei. A több évre visszanyúló örömzenélésnek a karácsonyi hangulatban feldíszített aulában adtak helyet. A kisebb tanulók versekkel, dalokkal készültek, de a hópihe táncot is bemutatták a gyerekek.

„Mindig örülök, amikor a szülők szemében is látom megcsillanni a könnycseppet, hiszen a karácsony az valahol számunkra itt kezdődik, és olyan igazi karácsonyi hangulatot teremt és megadja ennek az ünnepnek az igazi lényegét, hogy megszületett Jézus, eljött a Megváltó, és itt volt közöttünk és a hitet és reményt ébreszti az emberekben a szebbre és a jobbra” - mondta Kocska Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményvezetője.

A közönség soraiban helyet foglalt többek között dr. Csuzda Gábor területi képviselő, aki elmondta, minden lehetőséget kihasznál arra, hogy meglátogassa elsősorban azoknak az intézményeknek a programjait, melyek területéhez tartoznak. Nagy örömmel hallgatta a színvonalas adventi koncertet.

„Képviselőként, nekem hatalmas öröm, hogy számos oktatási intézmény működik itt a Falu városrészben, többek között a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda, akik mindig megtisztelnek azzal, hogy meghívnak a különböző rendezvényeikre. Így hát az adventi időszakban, a karácsonyra készülődve örömmel fogadtam el ezt a meghívást. Örömmel hallgattam meg a gyermekek műsorát énekszóval, verssel és hangszerekkel kísérve” - emelte ki dr. Csuzda Gábor, területi képviselő.

A gyerekek nagyon várják a műsor elemeinek tanulását, hiszen minden évben új repertoárt tanulnak. Nagy szeretettel készülnek, hiszen ez a hangverseny ad alkalmat arra, hogy az őket tanító pedagógusok és a vendégek előtt bemutassák tudásukat.

„Nagyon nagy feladat minden évben évek óta, hiszen ez már nálunk egy hagyomány, hogy minden karácsony előtt egy adventi hangversenyt tartunk, de már szeptembertől erre készülünk a gyerekekkel, hiszen ez a feladat ez nem egyszerű. Nagyon nehéz összehozni az éneket, a hangszert, a mozgást és azt, hogy a gyerekek megfelelőképpen prezentálják ezt a közönség felé” - nyilatkozta Halász Ágnes, a II. János Pál Katolikus Általános Iskola és Óvoda pedagógusa.

Az adventi koncerttel kapcsolatban minden esetben pozitív visszajelzések érkeznek a szülők és a vendégek részéről, hiszen nagyon sokaknak örömkönnyeket csalnak a szemükbe a gyerekek által énekelt, vagy eljátszott karácsonyi dallamok.