Idén is sokan látogattak ki az első vasárnapi Adventi Forgatagra
Város
2022. nov. 27.

Idén is sokan látogattak ki az első vasárnapi Adventi Forgatagra

Idén is sok érdeklődőt vonzott az első adventi forgatag városunkban. Több műsort is megtekintettek, majd számtalan standnál vásárolhattak a kilátogatók.

Eltelt egy újabb év, ismét fényárba borult a Városház tér az adventi időszakra. Igaz, energiatakarékossági szempontból nem az egész Vasvár útra, hanem csak az ünnepség helyszínére koncentrálódva helyezték ki a díszeket. Az elmúlt héten minden dekoráció felkerült a Polgármesteri Hivatal falára és elfoglalták helyüket a rénszarvasok is. Vasárnap pedig az árusok is kitelepültek portékáikkal. Már kora délután többen érkeztek, hogy szétnézzenek a vásárban.

„Kicsit nosztalgiázunk. Évről évre megvannak ezek a rendezvények. Nekünk itt ilyenkor jobb, mintha a televíziót néznénk” - mondta Begezi Tibor.

„Mi azért látogatunk ki, mert már most hangolódunk a karácsonyra. A gyerekeknek is tetszik a műsor, megnézték az óvodásokat” - emelte ki Stiller Alexandra.

„Még nem néztünk szét, most érkeztünk. Az unokám fog szerepelni. Először őt megnézzük és utána majd bekukkantunk a sátrakba, mert biztos sok érdeksség lesz, mint minden évben” - nyilatkozta Némethné Malik Erzsébet.

Fél négytől az Ózdi Városi Óvodák Csépányi Úti Tagóvodájának műsorát látták a kilátogatók. Őket a Szarkaláb Néptánccsoport előadása követte.

A Bolyky Tamás Általános Iskola tanulói is helyet kaptak a fellépők között. Voltak, akik éppen gyermekeiket, rokonaikat nézték meg a színpadon, majd ismét a sátrak felé sétáltak. A portékák között számtalan kézműves terméket találtak. Koszorúk, nyakláncok, illatpárnák és díszek sokaságaiból válogathattak az érdeklődők. Emellett a megszokott forralt bor, forró csoki és különböző édességek sem hiányozhattak a kínálatból.

„Minden évben kilátogatok ide. Találtam is valamit, amit elajándékozhatok. Emellett nagyon tetszettek a műsorok is, amiket láttam. Örülök, hogy ebben az évben is itt lehettem” - hangsúlyozta Pataki Mara.

Oktatási intézmények és szervezetek képviselői is kitelepültek az első Adventi Forgatag alkalmából. Azok, akik ellátogattak az eseményre, egy jó hangulatú, kellemes délutánt töltöttek el ismerőseik és barátaik körében.