Művészeti képzés
Város
2021. szept. 1.

Művészeti képzés

Még van lehetőség jelentkezni az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolába. Így az intézmény a pótfelvételiket szeptember 2-án és 3-án, délután kettő és öt óra között szervezi meg.

A szeptemberi tanévkezdés közeledtével az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola által kínált különféle tanszakok is elérhetőek a fiatalok számára. Az intézmény évtizedek óta tölt be meghatározó szerepet városunk életében, így a felnövekvő generáció zenei nevelésében. A 2018/2019-es tanévtől önállóan működő iskola falain belül a fiatalok a zene mellett a tánc-, a képző- és iparművészet, illetve a színjátszás tanszakok közül is választhatnak.

„Folyamatosan van lehetőség jelentkezni. Még csütörtökön és pénteken szervezzük meg a pótfelvételit, kettő és öt óra között, illetve még a jövő hét első felében is várjuk azokat, akik érdeklődnének, de ezen a két napon nem tudnak eljönni. Tehát kettő és öt óra között a jövő héten is várunk mindenkit, aki szeretne jönni” - mondta Boros Géza, az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola intézményvezetője.

A táncon belül néptánc és társastánc tanszakokra jelentkezhetnek a fiatalok. Az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában év végén 374 fő folytatott tanulmányokat. Az eddigi adatok alapján elmondható, hogy ennek a létszámnak a nagy része már visszairatkozott az intézménybe. A Gyár úton található épületben a napokban egyébként felújítási, karbantartási munkálatok is zajlanak. Az emeleti ablakok ugyanis olyan állapotba kerültek, amelyek miatt balesetveszélyessé váltak, hiszen az időjárás viszontagságainak ezek vannak leginkább kitéve. Ennek következtében az ablakkeretek szerkezete, továbbá az üvegtáblákat rögzítő gittelés is több helyen kipergett már.

Az ablakok felújításának munkálatai már múlt hét csütörtökön elkezdődtek, és azok pedig előreláthatólag e hét szerdáig be is fejeződnek. A tankerület által finanszírozott rekonstrukció részét képezi a belső tisztasági festés is. Így tanévkezdés előtt a mosdó, illetve a konyha helyiségei is megújulnak majd.

Az Ózdi Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskolában is szeptember 1-jén kezdődik a tanév. Ám a tervezés miatt az itt dolgozó pedagógusoknak látniuk kell az egyes iskolák órarendi beosztását. Így a sajátjukat jövő héten csütörtökön és pénteken állítják össze, amivel kapcsolatban a leendő diákokkal és a szülőkkel is egyeztetnek majd.