A Bibó István utca lakóútja kapott ma aszfaltborítást
Város
2022. okt. 12.

A Bibó István utca lakóútja kapott ma aszfaltborítást

A Bibó István utcában folytatódott ma az önkormányzati utak felújítása. A kétszázhúsz méter hosszú, valamint hét méter széles szakaszra százhetvennyolc tonna aszfaltot terítettek.

A Bibó István utcában élők teljesen szabadon hagyták a parkolókat, így ma reggel elkezdődhettek az aszfaltozási munkálatok a városrészben. Ez a terület is gödrökkel és kátyúkkal tarkított volt, amely nehézséget okozott a gépjárművel közlekedőknek. A betonozással és aknakiemelésekkel már elkészültek a szakemberek, ma pedig az aszfaltréteg szétterítése volt a feladat kétszázhúsz méter hosszban, valamint hét méter szélességben.

„Rég volt már a Bibó István úton felújítás, és az idők során eléggé megrongálódott az aszfalt, főként ami a parkolókat illeti, így ma elkezdődik ennek a felújítása. Új aszfaltréteget kapnak a parkolók, majd pénteken tovább folytatódik a terület felújítása. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy a peremkerületeken kívül lakóterületi övezetek is ugyanannyit kapjanak, így ebben a körzetben is teljes aszfaltozási program indult” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Fontos információ, hogy ezen a szakaszon ezzel még nem ért véget a munka, ugyanis a következő napokban a parkolók jelzéseit is felfestik az Ózdi Városüzemeltető Intézmény dolgozói. Ma először tapadást elősegítő anyaggal permetezték az utat. A mintegy 1540 négyzetméteres terület rendezését már napokkal ezelőtt elkezdték a dolgozók.

„A hét elején megkezdtük a lakópark parkolójának előkészítését. Takarítás, aknák kiemelése, ckt réteg elterítése volt a feladat a parkoló részben. A mai nap folyamán pedig elkezdtük az aszfaltozást. Az emulzió szórás és sepregetés megtörtént. Ma 178 tonna aszfaltot fogunk ide bedolgozni. Holnap a Bibó István utcát szeretnénk előkészíteni aknaemelésekkel és takarítással, pénteken pedig az aszfaltréteget szeretnénk rátenni” - nyilatkozta Hudák István, a Lasped Kft. műszakvezetője.

„Értesítjük önöket, hogy a Bibó úton október 14-én, pénteken aszfaltozási munkákat végzünk” - olvasható az ablaktörlőlapát alá helyezett papíron. Ugyanis itt folytatódik majd az útfelújítás. Ezért csak úgy, mint a belső részben itt is azt kérik a lakosságtól, hogy hagyják szabadon a parkolókat erre az időszakra, hogy a kivitelező cég dolgozói mielőbb végezhessenek a munkálatokkal.