Szigeteléssel kezdődött a felújítás
Város
2022. okt. 11.

Szigeteléssel kezdődött a felújítás

Elkezdődött a felújítás a Mogyorósvölgyi Óvodában. Az energetikai korszerűsítés során többek között szigetelést és új nyílászárókat kap az épület.

Folyamatosan zajlik a felújítás a Mogyorósvölgyi Óvoda területén. A belügyminisztériumi pályázaton elnyert közel negyvenhét millió forintból egy jelentős, energetikai korszerűsítés valósulhat meg, amelynek első lépéseként az épület szigetelését végzik el a kivitelező cég munkatársai.

„Jó ütemben halad a Mogyorósvölgyi Óvoda felújítása. A szigetelés már felkerült a falakra. Nagyon fontos ez a lépés, hiszen egy energiahatékonysági felújításról beszélünk, és a jelenlegi energiaválság helyzetben nagyon fontos minden egyes forint megtakarítás. Itt az óvodában jelentős megtakarítást tudunk majd elérni azáltal, hogy a nyílászárók is hőszigetelt nyílászárókra lesznek cserélve és a tetők szigetelését, valamint a falak szigetelését is megkapja ezen projekt keretében az épület, amelyet egy belügyminisztériumi pályázaton keresztül nyert el az önkormányzat” - mondta Janiczak Dávid, polgármester.

Az intézményben három csoportban, több mint hetven gyermek van. A szakemberek igyekeznek alkalmazkodni hozzájuk, a kicsik ugyanis a munkálatok alatt az épületben tartózkodnak. Egyelőre nem kellett kiköltözniük, a következő lépés azonban a nyílászárók cseréje lesz. Ezt is igyekeznek úgy megoldani, hogy ne kelljen a gyerekeknek elhagyni az intézményt, ezt viszont nagyban befolyásolja majd az időjárás.

„Hatalmas öröm volt számomra, amikor a pályázati eredményről értesültünk. Még nagyobb jelentősége lett ennek a felújításnak a mostani energiaválságban, hiszen ezzel a beruházással több mint nyolcmillió forintot fog tud megspórolni az önkormányzat évente. Új szigetelést, új nyílászárókat és tetőfelújítást is fog kapni a Mogyorósvölgyi Óvodának az épülete” - emelte ki dr. Csuzda Gábor, területi képviselő.

A cél, hogy a gyerekek egy modern, energiatakarékos intézménybe járhassanak. A szakemberek szeretnék minél hamarabb befejezni a munkálatokat, hogy még a hidegebb idő beköszönte előtt minden elkészüljön.