Rendhagyó irodalom órát tartott Kis Ottó író az Ózdi Városi Könyvtárban

Rendhagyó irodalom órát tartottak az Ózdi Városi Könyvtárban. Kiss Ottó író a szabad verssel ismertette meg a gyereket, saját alkotásain keresztül.

Emese almája című kötetéből, a Bárányok című versét olvasta fel Kiss Ottó a könyv szerzője azon a foglalkozáson, mely rendezvény az Országos Könyvtári Napok egyike volt az Ózdi Városi Könyvtárban. Az intézményben számos programot szerveztek fiataloknak, időseknek egyaránt. Minden generáció megtalálhatta a kedvére valót a felkínált események között.

„Ebben az évben tizenhetedik alkalommal kerül sor az Országos Könyvtári Napok program eseményeire, az Informatika és Könyvtár Szövetség támogatásával. Mint minden évben, ebben az évben is könyvtárunk szintén csatlakozott ehhez a programsorozathoz, amely egy hétig tart, október harmadikától október kilencedikéig. Minden napra kínálunk valamilyen programot, foglalkozást kicsiknek és nagyoknak egyaránt” - emelte ki Csörgőné Csépányi Krisztina, az Ózdi Városi Könyvtár vezetője.

A Vasvár út Általános Iskola és a II. János Pál Katolikus Általános Iskola harmadik osztályos tanulói foglaltak helyet a könyvtárban, ahol Kiss Ottó a versek világába kalauzolta el a gyerekeket. De nem a megszokott ritmussal rendelkező úgynevezett kötött formájú költeményekről beszélgettek, hanem a gyerekek körében talán annyira nem ismert szabad versekről, ami mai értelemben olyan költemény, amely nem versritmussal, hanem prózaritmussal rendelkezik.

„A hetvenes évek közepén jött be az úgynevezett svéd típusú gyerek vers egy svéd gyerekvers antológiának köszönhetően. Akkor jött be ide tulajdonképpen ez a fajta kultúra, és ez szép lassan terjed. Ez a svéd gyermekvers a szabad gyerek vers magyarul, és én is többnyire ezeket a verseket írom. Van más jellegű kötet formájú verses kötetem is. Ezekről szeretnék egy előadást tartani, hogy egyáltalán megismerjék, hogy mi is ez, mire lehet használni, mik az ismérvei, milyen szabályai vannak. Tehát ez lesz a fókusz” - mondta Kiss Ottó, író.

A gyerekek nagyon aktívak voltak, a feltett kérdésekre tudták a válaszokat. Az író eredményesnek gondolja az interaktív foglalkozásokat, hiszen minden alkalommal tanulnak valami pluszt a gyerekek. Kiss Ottó elmondta, hogy nagyon fontos minél korábban megismertetni a kicsiket a versekkel, az olvasással, vagy akár a mese hallgatásával, hiszen gyarapodik a szókincsük és később az irodalom szeretetére is megtanítja őket. Hétvégén folytatódik a programsorozat, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A pontos események megtekinthetők az Ózdi Városi Könyvtár hivatalos oldalán.

(forrás)