A rezsiköltség csökkentésén dolgozik a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság

A rezsiköltségek csökkentésére vonatkozó intézkedési lehetőségekről tárgyalt ma délelőtt a Pénzügyi-és Gazdasági Bizottság. Legközelebb jövő héten kedden folytatják a megbeszélést.

Halasztást nem tűrő döntések miatt ült össze a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság ma délelőtt a Városháza nagy tanácstermében. Egy napirendi pont szerepelt a javaslatok között, amely a rezsiköltségek csökkentésére vonatkozó intézkedési lehetőségekről szólt. A találkozó elején egy tájékoztatót is szétosztottak a tagok között, amelyet a város és a bizottság vezetése az önkormányzati intézmények vezetői segítségével állítottak össze.

„Az előző képviselő-testületi ülésen a polgármester úr megbízta a bizottságot, hogy készítsen egy tervet, egy tanulmányt, hogy a város intézményeinél és cégeinél milyen megtakarításokat lehet eszközölni annak érdekében, hogy működőképesek legyenek. Az előző héten a cégek és intézményvezetőkkel történt tárgyalás alapján elkészült egy vázlatos anyag, amit most a bizottság elé hoztunk. A jövő héten lesz egy másik bizottsági” - mondta Kiss Sándor, a Pénzügyi és Gazdasági Bizottság elnöke.

A dokumentumban minden önkormányzati fenntartású intézmény, cég esetében pontokba szedve szerepel, milyen megszorításokat terveznek bevezetni, és hogy ezek mekkora megtakarítást jelentenek majd. Az idei évre nagy segítség a működtetésben a város négyszáz millió forintos megtakarítása, amelyet eredetileg fejlesztésekre költöttek volna, most azonban a létesítmények fenntartását fedezik majd belőle. A villamosenergia, a fűtés és az üzemanyag áremelkedése is jelentős többletköltséget jelent a cégek számára. Van olyan tétel, ami az előző évi adatokhoz képest több mint tízszeresére emelkedett.

„2021-ben filléreken vitatkoztunk itt, hogy olcsóbb legyen az ár. Most úgy néz ki, hogy száz forint eltérések vannak a villamos energiánál, a gáznál pedig még bizonytalanabb a helyzet. A gázra ebben az évben még mindenkinek van szerződése, de ahogy hallottam már más városokban, akiknek lejárt a szerződése, ajánlottak nettó 1600 forintos árat, sőt 1900 forintos árról is hallottam köbméterenként, a korábbi 100-102 Ft helyett” - tette hozzá Kriston György, a Településfejlesztési Osztály osztályvezetője.

Hozzátette: egyetlen út marad a következő időszakra, a megtakarítás, amiről nagyon gyorsan dönteni kell. Az önkormányzati fenntartású intézmények, cégek számos lépést bevezettek és terveznek bevezetni ennek érdekében. Ilyen például, hogy az elektronikai eszközöket, ha nincsenek használatban, ki kell kapcsolni, nem lehet alvó üzemmódban sem. A munkaidő végén az áramforrásból minden fogyasztót ki kell húzni, valamint ledes fényforrásokat kell használni. Tilos a hősugárzó, a klímaberendezés és a személyzeti hűtő használata. A legkardinálisabb kérdés azonban a fűtés. Több intézmény részben, vagy teljesen bezár és csak temperáló fűtés megy majd az épületekben. Munkaidőben, az irodákban a 18 celsius fokot kell tartani. Jövő héten kedden ismét összeül a bizottság és átbeszélik ezeket a javaslatokat. Addigra mindenki további indítványokat fogalmaz majd meg a város működése érdekében.

(forrás)